Egyedül -nem rész-

Érezted már magad egyedül? De úgy nagyon egyedül. Amikor nem számíthatsz már senkire ebben a kegyetlen világban. Mikor a barátaid kétszínűek, magadra hagynak. Amikor a családod semmibe néz és nem foglalkozik veled. Mikor még a tanároktól is csak a bántást kapod.

De hey! Emberek! Álljunk már meg egy pillanatra! Körülnéztetek már magatok körül??!

Szidjuk a kegyetlen világot, miközben mi élünk benne és mi tesszük olyanná, amilyen!

Szidjuk a tini kurvákat, amiért facebook-, insta-, snapchat-, twitter-celebek és, hogy lehet ezeket szeretni, lájkolni, osztani... Mikor mi vagyunk azok, akik lájkolják és megosszák őket! Mert milyen szép a haja. Mert újabb plasztikai műtéten esett át, amitől még nagyobb lett a szája meg a segge...

És most kezdhet itt mindenki felszólalni, hogy ÉN NEM!

DE! Igenis képzeld, te is hibás vagy! Mert te is ugyan úgy rákattintasz a képére, elolvasod a róla szóló cikket, mert az emberi természet már csak ilyen kíváncsi.

A felnőttek is el vannak szörnyülködve, hogy egyes tinik milyen ruhákban járnak, hogy sminkelik maguk és milyen a hajuk. Jöhetnek azzal, hogy ezzel fejezik ki önmaguk és egyediek. Jah. Majnem 8 milliárd ember kurva egyedi. És mindenki büszke lehet a fiára aki buzi (bocsánat a szóhasználatokért) és a lányára aki meg kurva. Nagyon jó önkifejezés... És a szülők mindezt megengedik. Sőt! Van olyan, aki még biztatja is a gyerekét...

Vagy, hogy senkiben nem lehet megbízni... Egy kicsit most mindenki nézzen magába. Ha elmond neked valaki valamit, meddig tartod meg magadnak? Szerintem nem sokáig. Ha csak egy embernek is mondod el, már az is azt bizonyítja, hogy megbízhatatlan egy személy vagy. Legyen az a személy az anyukád vagy a szerelmes vagy bárki. És biztos, hogy mindent pontosan ugyanúgy mondasz el, ahogy volt? Nem ferdítesz rajta? Nem hagysz ki részeket? Nem túlzol?

Na meg ott van a környezetszennyezés, ami nekem kényes pontom.

Biztos vagy abban, hogy sose szemetelsz? Nem szennyezed a környezetet? Nézzünk csak körbe! Szinte 70%-ban lefogadom, hogy kiskorú vagy és cigizel. Szerintem fel sem fogod, mennyire szennyezed nem csak a saját tested, amibe persze tényleg nem szólhat bele senki, de emellett károsítod a bolygónk levegőjét, ózonrétegét, üvegházhatást alakítasz ki, ami az élővilágot pusztítja, az emberiséget. Igen, TE szennyezed. Jöhetsz azzal, hogy egy vagy a sok közül, de tényleg, nézz körül. Szerintem a népesség több mint fele dohányzik! És TE is számítasz! Mindenki számít! Lehet egyszer pont te leszel az az egy, aki ahhoz kellet volna, hogy ne pusztuljon majd ki az emberiség x év múlva. Mert ha mondjuk TE nem dohányoznál, nem lenne ennyire káros a világunk. És most NEM mindent EGY ember vállára akarok rátenni. De ha már te is jobban odafigyelsz magadra, másokra, a világra, nagy valószínűséggel másokat is efelé tudsz terelni! Ha a gyermekeidet is eszerint neveled, és az ismerőseid is (akiket TE vezettél jó irányba), már jobbá tettéket a világot.

Lehetne itt még sok mindenről beszélni, de teljesen felesleges.

Igazából itt csak arra akartam rávilágítani, hogy minden ember számít!

MINDENKI SZÁMÍT!

Sose érezzétek egyedül magatokat! Ha még is így lenne, változtassatok a nézeteiteken! Nem mindig egy ember a hibás, mert mindenki hibás. De elég egy ember is ahhoz, hogy a változás elinduljon.

Nézzétek meg:

Itt vagyok én, aki lassan 17 éves fejjel, egy normális élettel, boldog párkapcsolattal iszik, cigizik... Elgondolkodtam azon, vajon hány csikket dobhat el naponta az a rengeted ember, aki dohányozik... Onnantól nem dobtam el egyet sem. Hanem kerestem egy kukát és abba dobtam bele. Lassan elkezdett követni néhány barátom is. Látjátok? Már ez megérte! Igaz, hogy nagyon kicsi tett! De nem lehet mindent nagyban csinálni. És nagy ember sem lehet mindenki. Azok amúgy is kevesebben vannak.

Mi, kis emberek vagyunk nagy létszámban és azt mondják, azt gondolják a legtöbben, hogy mi nem számítunk. Pedig pont MI vagyunk azok, akik számítanak! Mert ha mi összefogunk, bármit elérhetünk!

TEGYETEK AZÉRT, HOGY  A VILÁG EGY JOBB HELY LEGYEN!

KÖSZÖNÖM!

Bulletproof 2.0

*Luna POV*

Két hét.

Indulásom előtt azt hittem, milyen hamar el fog telni ez a kis idő. Ám abba nem gondoltam bele, hogy a szerelmem nélkül ez a két hét felér egy végtelenségig tartó szenvedéssel.

Apáéknál voltam. Meglátogattam a szüleimet. A szüleinket...

Drága bátyám ragaszkodott hozzá, Luhan. Kicsit megorrolt rám, mert az egyik ügy intézése közben majdnem elvesztettünk egy ügyfelet, amiért megkérdőjeleztem az ajánlatát.

Hazaküldött Kínába, hogy rendesen megtanuljam a szakmát. Meg persze büntetni is akart, mert szerinte indokolatlanul sok időt töltünk együtt Krisszel. De hát ilyen a szerelem. Majd ő is megérti.

Legalább boldog lehet, hogy apánk és anyánk igen-igen megtanították az üzleti élet fortélyait. Főleg ha droggal, fegyverekkel, emberekkel és mindenféle törvénybe ütköző dologgal kereskedünk... Mert a bátyám - és most már én is - irányítja a kínai maffia koreai részlegét.

Kris pedig Lu egyik legjobb - ha nem a legjobb - barátja, aki egyben a banda kis főnöke. S még a barátom is.

Nagyon vicces a mi történetünk... A fiú, saját bevallása szerint, mindig is belém volt esve, de sose mert lépni, mivel a főnök húga vagyok és a nagyfőnök lány. Nekem is tetszett, mert nagyon jóképű, de sose szerettem volna egy maffia-taggal összejönni. De láss csodát, az élet és a szerelem kiszámíthatatlan.

Egyszer, ritka alkalmak egyikén, elmentünk bulizni, mi, maffia tagok. Luhan, Kris, a haverjaik, pár csaj és persze én is. A legtöbbünk 2-3 fős blokkokban kaptak helyet a kis tengerparti nyaralóban. Mivel viszont drágalátos bátyám még mindig félt engem, mint egy csecsemőt, egyetemista és maffiózó létemre, vele kerültem egy szobába. Persze nem is ő lett volna, ha nem csajozik be, nem rúg be és nem felejtkezik meg a húgával való együtt alvásról. Már épp pakoltam volna ki az ágyneműm, hogy én bizony kint alszok a hintaágyban, mikor belebotlottam Krisbe. Ő ajánlotta fel, hogy aludhatok vele, mivel a szobatársa és egy csaj szobája felé tartott, szóval nem igazán várható éjszakára. Így történt, hogy vele aludtam...

Aztán hajnalban arra ébredtem, hogy hátulról ölel és valami nagyon kemény nyomódik a fenekemnek hátulról. Lenyúltam, hogy megnézzem mi az, mert félálomban nem esett le, viszont mikor rájöttem, azonnal kiszökött szememből az álmosság... De elkéstem. Kris addigra felébredt és érdekesen néztünk egymásra.

Megcsókoltam. Az volt életem első csókja. Azon a hajnalon történt velem minden elsőnek, ami intim dolog megtörténhet egy kamasszal. Csak akkor én már nagyon nem voltam kamasz. Cikinek is éreztem a dolgot egy tapasztalt, sok lányon végigjárt srác előtt, hogy én még mindig szűz voltam.

De szerinte ez egyáltalán nem ciki. Sőt, becsülendő dolog, hogy nem vagyok egy könnyen kapható. Bár abból, hogy azonnal lefeküdtem vele, nem ez bizonyítható... Ám ő meg van róla győződve, hogy ez csakis azért történt meg, mert szerelmes voltam - vagyok - belé.
Szóval ott tartottam, hogy két hétig voltam Kínában a szüleinknél, ahol kiképeztek egy igazi maffia-főnökasszonnyá. Még ha a bátyám vezeti is a céget, nekem kötelességem ugyanúgy tudni mindent...
Apám addig gyakoroltatta velem a dogmákat, amíg álmomból felrázva nem tudtam őket. Szó szerint. Volt, hogy az éjszaka közepén felkeltett azért, olvassak el neki azonnal egy szerződést és mondjam el, mik benne a hibák. Nagyon kemény két hét volt ez. Főleg Kris nélkül. Minden kapcsolatot meg kellett szakítanom a külvilággal. Csak és kizárólag Luhannal telefonálhattam vezetékesről, valamelyik őr jelenlétében. El tudjátok ezt képzelni a mai világban??? Én is csak azért, mert átéltem...
De amikor a reptéren voltam és a bőröndömet magam után húzva tartottam ki a parkolóba az előre megrendelt taximhoz. Mivel elég furán nézett volna ki, ha valamelyik maffiatag, talán pont Kris egy táblával a kezében várt volna, hogy "Isten hozott újra itt, Luna drágám!". Kész röhej. S még figyelemfelkeltő is.
Amit a taxisofőr meglátta, hogy célirányosan felé közeledem, kivágta az ajtót és kiugrott belőle. Felkapta a bőröndöm, betette a csomagtartóba. Én addig beültem hátulra. Mikor ő is beszállt, megadtam neki a címünk és ő örömmel fuvarozott haza.
Az út csendben telt. Valamikor a felénél küldtem egy SMS-t Luhannak és Krisnek is, hogy nemsokára hazaérek.
Amint a taxisofőr kinyitotta nekem az ajtót, szinte egy időben meg is jelent mellettünk a barátom.
- Luna! Végre, hogy hazaértél! Úgy hiányoztál! - kapott a karjaiba, miközben a nyakába kapaszkodtam és önfeledten nevettem.
- Jajj Kris, tegyél le! Te is hiányoztál nekem, de nagyon szédülök!
Annyira örültem neki, de tényleg, hogy újra itt lehetek. Szeretett országomban. A kedvenc városomban.
A taxit vezető férfi a mi szerelmes kis jelenetünk közben kivette a csomagtartóból a bőröndöm és illedelmesen várta, hogy kifizessük. Kris természetesen azonnal intézkedni kezdett. Megköszöntünk mindent és elindultunk a házba.
A bejárati ajtónak dőlve támaszkodott szeretett bátyám, Lu. Mintha magasabb és szőkébb lett volna, mint két héttel ezelőtt.
- Szia hugi! - köszöntött egy öleléssel és egy barackkal, amit a fejem búbjára kaptam.
- Héj, ez fájt és ne Kris előtt már! - kezdtem hisztizni, mint egy kislány a hajamat igazgatva. Odacsaptam Luhannak, aki vigyorogva nyújtotta rám a nyelvét miközben elhúzódott, így eltévesztettem a célt. Nah igen. Mi vezetjük a nagy és ijesztően veszélyes kínai maffia koreai részlegét... Jujj, de bekakiltam...
Mosolyogva léptem be a nappaliba ahol csapatunk egy kis része terpeszkedett. Chanyeol és Baek egymáson feküdve telefonoztak, Kai és D.O videojátékoztak, Sehun, Tao, Suho és Xiumin mögöttük szurkoltak. Lay és Chen pedig a konyhában várták, hogy kész legyen a vacsora, amit a bejárónő készített. Körülötte legyeskedtek és csentek egy-egy hozzávalóból.
Amint észrevettek csak odavágtak hozzám egy sziát... Hát, ők ennyire örültek nekem. Tudjátok, a testvéri szeretet.
Lu levágódott az egyik fotelbe és ő is elkezdte nyomkodni a telóját, míg mi Krisszel felbaktattunk a szobánkba.
Az ajtón belépve ugyanaz az egyszerű látvány fogadott, mint amilyet itt hagytam indulásom előtt.
Bézs és fahéj-barna falak, hozzá illő berendezések, bútorok. Az ágy a szoba közepén állt, két oldalán éjjeliszekrénnyel. Vele szemben két babzsák fotel és egy apró dohányzóasztal, amit amúgy szinte sose használunk, csak ha az egyetemre készülök. Jobb oldalon pedig a gardrób.
Mindent betöltött a kókusz mámorító illata. S persze Kris férfias parfümje. Imádtam ezt a két illatot.
A fiú hátulról átölelt és arcát nyakhajlatomba fektette. Belecsókolt a nyakamba és mélyet szippantott az illatomból. Félre döntöttem a fejem, hogy könnyebben hozzám férkőzhessen. Tenyere végigsiklott minden domborulatomon, majd megállapodott a fenekemen, amibe bele is markolt. Egy aprót sikoltottam, erre szájával betapasztotta a számat, úgy csókolt meg, hogy egy hang se tudjon kijönni belőlem. Megfordultam és karjaimat körbefontam a nyaka körül. Elkezdett hátráltatni, egészen az ágyunkig, amire rádőltünk és úgy folytatta kényeztetésem.
Nyelve végigszántott alsó ajkamon, így kért bebocsátást, amit készségesen teljesítettem is, s ő örömmel férkőzött be ajkaim közé a nyelvével. Lassan, mégis mohón és kiéhezetten falta párnácskáimat, miközben kezével újra és újra bejárta testem minden négyzetméterét, amit már vagy ezerszer megtett.
Ujjai egyszer csak beleakadtak nadrágom gombjába, amit ki is gombolt, majd lehúzta a cipzárt, végül az egész nadrág lekerült rólam. A pulóveremnek sem kellett több ugyanott végezte a nadrág mellett a földön. Mikor már megelégeltem Kris játszadozását, fordítottam a játékmeneten és én kerültem felülre, majd én kezdtem el vetkőztetni őt.
Szép lassan gomboltam ki Kris ingét, miközben minden egyes gomb után csókot leheltem annak helyére. Hallottam hangos sóhajait és láttam kezeit, ahogy a lepedőbe markol, miközben lehúztam róla a nadrágot is.
Ráborultam és megcsókoltam, miközben masszírozni kezdtem kemény erekcióját. Fogaival erőteljesen meghúzta alsó párnámat, mire belenyögtem csókunkba. Újra ő került felülre és mindkettőnket megszabadított minden felesleges ruhadarabtól. A fogamzásgátlónak hála védőruhára sem volt szükségünk.
Fölém hajolt, mélyen a szemembe nézett, jobb könyökével megtámaszkodott a fejem mellett, bal kezével kisimított egy tincset a szememből, majd az arcomra fektette tenyerét.
- Szeretlek Luna - suttogta kettőnk közé, mintha élete legnagyobb titkát osztaná meg velem.
- Én is szeretlek - suttogtam vissza neki ugyanúgy.
Miután ezt kimondtam, belém vezette magát és várt pár pillanatot, hogy megszokjam az új, feszítő érzést. Mozogni kezdett. Lassan és keményen. Ahogy egyre többet mozgott, annál jobban lágyult. Majd gyorsult. Én hamarabb értem a csúcsra mint ő. De nem sokkal követett.
Mikor kihúzódott belőlem, mellém feküdt és betakart minket a hatalmas takaróval. Összebújva, meztelenül feküdtünk, úgy pihentünk. Én már majdnem elaludtam, amikor dörömböltek az ajtónkon.
- Kris, Luna! Gyertek, dolgunk van! - hallottuk Chanyeol hangját tompán.
Kedvetlenül kászálódtunk ki a puha, meleg takaró alól felöltözni, hogy végrehajtsuk a munkánk.
Miután elkészültünk, utunk a pincébe vezetett. Ott az egyik alaksori szobába mentünk, ahol középen egy asztalra már ki voltak készítve a fegyverek. Körben az összes páncélszekrény tárva nyitva állt, teles tele további fegyverekkel. A fiúk már mind odalent álltak és csak ránk vártak.
- Nos, ha mindenki itt van, belekezdek - jelentette ki Lu, s ránk nézett. - Egy középkorú rendőrről van szó. Szegény eléggé drogfüggő, de a fizetése nem fedezi a vásárolt áru költségeit és a díler nem tudja behajtani rajta a pénzt. Nekünk kell elintéznünk. De csendben. Családja van. Feleség és egy kisfiú. Tudjátok a dolgotok. Irány a kocsik. A többit elküldöm SMS-ben.
Csak bólintottunk egyet és mindenki elindult, felkapva egy fegyvert az asztalról.

7. Hálaadás

"Amikor reggel kinyitod a szemed, mondj köszönetet a napfényért, és azért, hogy élsz és erős vagy. Mondj köszönetet az életedért és a létezés öröméért. Ha pedig nem látsz magad körül semmit, amiért köszönetet mondhatnál, magadban keresd a hibát." -Tecumseh- 

Annyira boldog voltam. Boldog és hálás. Hálás a fiúnak aki megmentett. Megmentett... Megmentette az életem! Simán ott hagyhattak volna elvérezni, vagy tétlenül végignézhették volna, amint az a vámpír addig táplálkozik belőlem, amíg ki nem száradok! De nem ezt tették. Segítettek rajtam. Ezáltal úgy érzem, tartozom neki.

Sokkal tartozom...

Kegyetlen fájdalom hasított halántékomba, tompa, hideg, nedves nyomást éreztem a homlokomon. A hűsítő folyadék csiga lassan vándorolt végig az arcomon és ért a párnahuzatra. Hirtelen összerezzentem, fázni, mocorogni kezdtem.
Csitító hangot hallottam közvetlen a fülemben, forró lehelet simogatta hallójáratomat. Erős kezek értek fedetlen karjaimhoz. Csuklóimba valami belevágott. Összeszorított fogaim között élesen szívtam be a levegőt. Hátam ívbe feszült a kellemetlen érzéstől.
- Nyugi kislány! - suttogta fogva tartóm.
Ugyanaz a hang, mint amit akkor hallottam, amikor az erdőben nekiütköztem Tae-nek. Vajon ki lehet?
Remegve próbáltam kinyitni pilláimat, de nem tudtam, minduntalan könny szökött ki szemréseimen, ami elhomályosította látásom.
Az ismeretlen visszanyomott az ágyra, amihez ki voltam kötözve és száraz kendővel kezdte törölgetni szemeimet.
Millió pislogás árán eltüntettem minden egyes könnycseppet és végre tisztán láthattam. De amint ez megtörtént, azonnal belesüppedtem a párnámba, minél távolabb a felettem tornyosuló sráctól. Nagyon megrémültem tőle. Gyorsabban vert a szívem és gyorsabban vettem a levegőt is. Forróság öntötte el a testem és csak szabadulni szerettem volna.
Pedig Ő nem akart bántani. Ő volt az aki tegnap megmentette az életem...
Várjunk csak! Biztos, hogy az tegnap volt? Milyen nap van ma? Milyen hónap? Egyáltalán milyen évet írunk?
- Ó, bocsánat, hogy rád hoztam a frászt, csak megbizonyosodtam róla, hogy minden rendben-e veled. Látom jobban vagy. Ennek örülök. Egyébként pedig Jin vagyok.
Bevágtam egy grimaszt, egy amolyan "Mi vaan?" félét. Nagyon hálás voltam neki, meg minden, de elég érdekes egy szerzet az biztos.
Fura fejjel nézhettem rá, mivel oldalra fordult és igyekezett visszatartani a nevetését, de egy-egy mosoly kicsúszott. Aztán mikor olyan szexin, féloldalasan megemelt állal rám nézett és széles sávban megmutatta fogsorát, megnyugodtam. Már egyáltalán nem féltem tőle. Hanem vonzott benne valami... Nem, nem a külseje, persze az sem volt elhanyagolható. Inkább a titokzatossága, maga a furcsasága.
- Látom, hogy érdekel valami, Mimi. Kérdezz nyugodtan.
Visszahőköltem. Tudja a nevem. De vajon honnan?
- Kitől tudod, hogyan hívnak? - kérdeztem másodjára, mivel annyira berekedtem, hogy elsőre nem jött ki hang a torkomon.
- Nam mondta - válaszolta vállvonogatva, mintha mindez telesen természetes lenne. Számára biztos. De nekem fogalmam se volt róla, ki az a Nam.
- Öhm, ki az a Nam? - féltem, hogy kinevet, amiért ennyire tudatlan vagyok.
- Ja, hogy neked nem így mutatkozott be - esett le fiúnak is. Hevesen megráztam a fejem, amibe azonnal belehasított a fájdalom. - Kim NamJoon, azaz Monster.
Így már minden megvilágosodott előttem.
- Meggyógyítottál. De hogyan? És az a fiú, Tae, tényleg vámpír vagy csak álmodtam?
- Tae tényleg az, ahogy Jungkook is. Jungkook, akit beráncigáltunk a bunkerbe, mikor megszöktél... Nos, igen, ő pont most van vega-terápián... Sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztunk - görbült le egy leheletnyit, gyönyörű, dús ajka.
- Ti mik vagytok? - bukott ki a számon. Lehet nem kellett volna ilyen tapintatlannak lennem. Főleg nem vele. Jin kedves volt hozzám.
- Nammal és Sugával már találkoztál, ők démonok.
Nem viccelek, szó szerint leesett az állam, szemeim pedig kidülledtek, mint egy békának, akiből pont most szorították ki a szuszt is.
- Mindenkinek van valamilyen különleges képessége. NamJoon mind a négy elemet irányítja. Tudod: víz, föld, szél és tűz. Suga pedig a bűvészkedéshez ért. Vagyis bárki számára illúziót kelt úgy, hogy az illető még csak nem is sejti. S bárki álmába be tud jutni, meg manipulálni tudja, észrevétlenül, de ehhez neki is aludnia kell, eközben pedig nagyon nagy veszélyben van az élete. Halhatatlanok vagyunk, mégis ugyanúgy sérülünk és meghalunk, mint az emberek. Csak az idő és a betegségek nem fognak rajtunk. Engem már ismersz, Hoseokkal és Jiminnel még nem találkoztál rendesen. Mi tündérek, vagyis tündék vagyunk. Hoseok olyan állattá alakulhat, amilyenné csak tud. Nagyon menő képesség, néha nagyon irigylem miatta. De van egy hátulütője neki is. Ha 24 órán belül nem változik vissza, akkor úgy marad, állat képében. Jimin elég érdekes teremtés. Ő nagyon hamar meggyógyul, magától és rettenetes ereje van. Nekem pedig a gyógyítás adomány jutott. Szinte bárkit és bármit meggyógyítok, helyre hozok, megjavítok, egy kis varázsigével vagy gyógynövényekkel. Ez jól jön, főleg mikor Nam elszabadul. Szegény nagyon ügyetlen, Hát, körülbelül ennyi lenne. - fejezte be hosszú monológját. Huh, ez a tünde szeret nagyon sokat beszélni,
- Mi van Taevel és Jungkookal? Nekik milyen képességük van?
- Szerintem ők jártak a legjobban és egyben a legrosszabbul. Tudod, a vér utáni vágyakozás, olyan, mint mikor valaki alkoholista lesz, narkós vagy rászokik a cigire. Nem feltétlenül azért esznek, mert éhesek, hanem mert kívánják. Sokszor az sem a legutolsó dolog, hogy élvezik a gyilkolást, ha miattuk szenved valaki.
Jin teljesen kifejezéstelen arccal ült az ágyam melletti kis székecskén és remegő hangon mesélte mindezt. Fogalmam sincs mi történhetett vele, hogy így hatott rá mindez, de akkor és ott megsajnáltam. Fájt a szívem érte, hogy nem ölelhettem meg, mivel le voltam kötözve... Erre még elfelejtettem rákérdezni.
- Szerintem elég volt mára a meséből, hyung! - szólalt meg hirtelen valaki az ajtó felől.
Én azonnal felé kaptam riadt, könnyes tekintetem. Ám Jin meg sem mozdult. Csak meredt továbbra is maga elé, szintén könnyes szemekkel.
Az ajtóban tegnapi megmentőm, egyben támadóm is állt, Tae. Az ajtófélfának támaszkodva, karba tett kézzel állt ott és mereven nézett minket. Lassan odasétált hozzánk és hyungja vállára tette egyik kezét.
- Igyál egy altató teát és pihenj le Jin, utána jobban leszel - mondta, s ezek szerint az idősebb szó nélkül engedelmeskedett.
Miután oppa kisétált a helyiségből, Tae vette át a szék új gazdájának pozícióját. Egy ideig csak farkasszemet néztünk egymással teljes némaságban. Én törtem meg elsőnek a hosszúra nyúló csendet.
- Milyen különleges képességed van? - szaladt kis hirtelen számon az első eszembe jutó kérdés.
- Nem elég, hogy vámpír vagyok? - kérdezett vissza hitetlenkedően nevetve, de tudtam, csak játszik.
- Nem - vágtam rá, komolyságot színlelve. Nagyon kíváncsi voltam.
- Mivel vámpír vagyok, tudok egy-két dolgot azért. Kezdjük talán a vérszívással? Mutassam be még egyszer rajtad? - a hangjából csak úgy csöpögött a cinizmus.
- Ch. Minek jöttél ide egyáltalán, ha csak gúnyolódni tudsz? - hanyatlottam vissza hatalmas tollpárnámra.
- Megnéztem a világ legnagyobb szerencsétlenét, hogy mikor óhajt már felébredni téli álmából, hisz nem is ejtettem rajta olyan nagy sebet, amiért az idegeimre ment és megütött, nem mellesleg hyung is meggyógyította... Nos, felkeltél?
Köpni nyelni nem tudtam, mikor mindezt elhadarta. A pulzusom megint az egekbe szökött a megnevezésemre és legszívesebben felrobbantam volna. És mi az, hogy téli álom? Meddig voltam kiütve? Francba! Elfelejtettem megkérdezni Jintől. Még hogy nem nagy seb?? Egy egész húscafatot kiszakított belőlem! A szentségit, úgy megütném még egyszer ezt a srácot, de úgy nagyon!
- Talán ennyire sérti azt a vámpír-büszkeséged, hogy könnyűszerrel megütött egy ember-lány?
Megrándult egy izma az állkapcsán, keskeny vonallá préselte dús ajkait. Egy percig teljesen megfeszült. Aztán elmosolyodott. Olyan igazi féloldalas, leveszlek-a-lábadról féle. Felhúzta egyik szemöldökét.
- Te most tényleg ilyen hülye vagy egyedül is vagy segít valaki?
Na erre már tényleg felkaptam a vizet. Hogy lehet valaki ennyire tuskó?! Fel akartam ülni, de a hirtelen mozdulatban megállítottam az ágyhoz erősített szíjak. Visszarántottak, de az ágy megmozdult. Erőlködtem még egy darab, de mikor halk kuncogást hallottam, felnéztem és abbahagytam azt, amit épp műveltem.
- Most meg mit röhögsz? - háborodtam fel és dühtől eltorzult arccal néztem rá.
- Téged. Hogy mit össze nem szerencsétlenkedsz itt nekem - újabb gúnyos nevetés.
- Ne hívj így többet! - kiáltottam. Hangom megremegett.
- Hogy? Talán... szerencsétlen? Mi van kis szerencsétlen? Nem tetszik a beceneved? Pedig illik...
- Azt mondtam elég! - ordítottam és torkom szakadtából sikítani kezdtem.
A szoba ablaka betört, üvegszilánkok záporoztam egyenesen Tae felé. A fiúnak le kellett vetődnie, nehogy eltalálja egy szilánk. A szíjak egyre jobban hasítottam bele gyenge bőrömbe, mígnem elszakadtam. Megkönnyebbültem. A sikítást is abbahagytam. Végre rendesen felültem. A vámpír is kimászott rejtekéből.
- Azta... - akadt el teljesen a lélegzete.
Körbenéztem. Szilánkok mindenhol. Az egyetlen szék a szobában felborult - gondolom annak következtében, amikor a fiú levetődött róla. Az ágy, amin én is voltam, jó messze volt eredeti helyétől.
Óvatosan lemásztam róla. Talpamba éles fájdalom hatolt, aztán meleg nedvességet éreztem alatta. Lenéztem és tiszta vér volt körülöttem minden.
Szememet a vámpírra kaptam, aki vöröslő szemekkel nézte a lábam, majd engem. Szemfogai elővillantak. Rémület fogott el. Kezeimet védekezőn magam elé emeltem, mintha ez elég lenne ellene.
- Nyugodj meg, tudok uralkodni magamon - nyögte nekem. Hát, nem úgy látszott.
Egyszer csak lábdobogást hallottunk. Mire felnéztem, és három fiút láttam megtorpanni az ajtóban.

Mindannyian értetlenül és csodálkozva néztek minket. Elég érdekes látványt nyújthattunk, ezt leszögezem. Én még mindig nyugtalanul álltam az ablak maradványaiban, felsértett talpakkal. Tae pedig még mindig a földön térdelt, engem nézve, éhesen... Még szerencse, hogy az a másik fiú nincs itt. Még... De ki tudja? Lehet pillanatokon belül felbukkan és letépi a fejem.

Monster lépett be elsőnek a szobába. Csodálkozó szemeit végigfuttatta mindenen.

- Itt meg mi a fészkes fene történt? - Meredt hol rám, hol a fiúra. - Mimi ne állj már a szilánkokban, te meg Taehyung kelj fel a földről és húzd vissza az agyaraidat, mielőtt én húzom ki onnan őket.

Monster hozzám lépett és lenyomott az ágyra. Felemelte lábaimat, mire kissé hátradőltem. Elhúzta a száját. Ezalatt Suga támogatta kedves vámpírt barátunkat, és érdeklődött hogyléte felőle is. Reméltem, hogy lesz valami baja, se sajnos semmi. Közben megjelent még valaki az ajtóban.

Az új fiú elég érdekesen és viccesen nézett ki narancssárga hajkoronájával, főleg, hogy nagyon picurka volt, ennek ellenére elég izmos is. Egy magasabb, hosszúkás arcvonású, sovány, fekete hajú srác mellett álldogált.

- Itt meg mi a fészkes fene történt? - kérdezte megint Nam, de ezúttal sokkal dühösebben.

- Az, hogy ez az idióta boszorkány elvesztette az uralmát maga felett! - szólt közbe Taehyung.

- Mert te provokáltál! S mi az, hogy boszorkány! Na várjál csak, mindjárt olyat kapsz...

- Elég legyen! - ordította el magát a mellettem álló szörny. - Befogni mindkettő!

Mi csak hallgattunk és félő tekintettel illettük a tekintélyt parancsoló fiút.

- Szóval. Hogy is volt ez? Jin ápolgatott téged - mutatott egyenesen rám. Bólintottam. - Aztán felzaklatta magát, az Isten tudja min...

- Mesélt ennek a szerencsétlennek a képességeinkről, aztán rólunk, a vámpírokról... - már megint az a szó!

- Azt mondtam, csend! - szólalt meg Nam, hátborzongató hangon. Majd folytatta. - Aztán jöttél te - mutatott a fiúra - és provokáltad Mimit. - Tae szóra nyitotta a száját, de az éppen beszélő megelőzte. - Ne is próbálkozz, ismerlek. S te elvesztetted az eszed és ezt tetted - nézett még rám utoljára.

Nem tudtam mit mondani. Pontosan így történtek a dolgok, de fogalmam sem volt, hogyan. Én nem tettem semmit, csak mérges lettem, mert felzaklattak Tae szavai.

- Mimi te tényleg nem tudod, mi vagy? - meredt rám kérdőn Suga.

Szégyenemben csak a fejem ráztam. De nem tudtam, miért szégyenkezem, de ez az érzés kerített hatalmába.

- J-hope! Szólj Jinnek. Szükség lenne rá, mert nagyon csúnya Mimi lába - szólalt meg Nam, és a magasabb, ajtóban álló fiú szó nélkül elrohant. El is felejtkeztem a lábamról. Annyira hatalmukba kerítettek a gondoltaim és az események sokasága.

- Mimi te tényleg boszorkány vagy! - mondta Suga, halál komoly arccal.

Teljesen összezavarodtam. Ez nem lehet! Komolyan semmit nem vártam jobban, csak, hogy felkeljek ebből a rémálomból! Ha nem ültem volna, most biztos összecsuklok. Fognom kellett a fejem, mert forgott velem a világ. A hányinger kerülgetett.

- Az nem lehet... - leheltem erőtlenül magam elé.

A hajamba túrtam és erőteljesen megmarkoltam. Éreztem, tehát nem álmodom.

- De igen, lehetséges...

Helló!

Nem szokásom "kommentelni" a ficik alá, de most szeretnék. Azért ezen a napon rakom ki ezt a történetet, mivel ma 4 hónapja, hogy együtt vagyok a barátommal. Nagyon szeretjük egymást és reméljük, hogy örökké fog tartani xd Persze ehhez még túl fiatalok vagyunk.

Igen, tudom. Ez túl nyálas. De szeretném, hogy mindenki megtalálja a maga számára tökéletes embert, ahogy mi is tettük egymással.

Jó olvasást mindenkinek! Puszi!

Videó verseny!!!

Facebook adatok

Sziasztok!

A verseny lényege, hogy ha olvasod a hosszabb történeteimet, készíts hozzájuk 2-3 perces bemutató videót. Az nyer, akinek a videója jobban elnyeri a tetszésem.

A nyeremény egy BTS poszter és karkötő. A nyeremény átvehető Nyíregyházán vagy postázok. A verseny ideje korlátlan, én döntöm el mikor van vége, csak nem engedett hosszabb ideig tartó eseményt szervezni.

Mindenkinek sok sikert, bátran jelentkezzetek!

Érdeklődni az oldalon vagy privátban nálam!

Hajrá!

SUGA

Új kezdet

Suga POV

A karácsony már elmúlt, de még mindig érezni a hangulatát és a a finom ételek még finomabb illatát. Az egész lakást betölti a béke érzése. egyedül ülök az előszoba kanapéján és nézem a két kicsit, amint újonnan kapott  játékaikkal játszanak. Valami bugyuta játékpuskával lövöldözik egymást. Kivételesen nem mennek az idegeimre, ez is biztos a  karácsony miatt van, mert máskor már rég lecsaptam volna őket, amiért az egész lakás lakás tőlük zeng.

Jin hyung a rádiót hallgatva főz a konyhában. Lassan kezdünk kifogyni az ételből, ezért is ment le a közértbe Hoseok és Nam. Bár, én eléggé kételkedem az ő vásárlásukban. Le merem fogadni, hogy egy halom édességgel fognak hazaállítani, meg csirkemellel, mert biztos nem tudják, hogy szilveszterkor nem szabad csirkét enni, mivel elkaparja a szerencsét. Nem is tudom, hogyan juthatott eszünkbe pont őket küldeni. Vagyis de, tudom. Én lusta voltam, Jimin fáradt, a kicsiket pedig már tényleg nem mertük kiengedni a lakásból, hyungnak meg muszáj főznie addig.

Merengésemből egy ásító Jimin alakja szakít ki, akit észre sem vennék, ha nem süppedt volna be a kanapé másik vége. Takaróját magára csavarva ballagott ki szobájából teljesen idáig és most így fekszik bele ölembe is. Kissé kellemetlenül érzem magam közelségétől, ezért kezdek fészkelődni.

- Hyuuung! - nyavalyog, amint feje nem úgy ér combomhoz, ahogy azt ő szeretné.

- Szállj már le rólam Jimin! - szólok rá erőteljesebben, mert már tényleg kezd egy kicsit az agyamra menni ezzel a  közvetlenségével.

- Bezzeg Kooknak mindent megengedsz... - áll fel duzzogva és a konyhába csoszog Jinhez, gondolom egy kis törődés reményében.

Vajon tényleg így lenne? Vajon Jiminnek igaza van? Kooknak tényleg mindent megengednék?

Nyílik a bejárati ajtó, mindannyian odakapjuk a fejünket és a két rapper társamat látjuk belépni a nyílászárón, amint hatalmas szatyrokkal ügyetlenkednem a kilinccsel. Jungkook és Taehyung azonnal odaugranak hozzájuk, de nem segítség céljából, hanem, hogy kiszedjék az édességeket maguknak. A két idősebb megkönnyebbülve sóhajt fel, amikor megszabadulnak a nehéz táskáktól, így végre becsukhatják rendesen is az ajtót.

A maknae és idióta társa azonnal a nappali padlójának kellős közepére szórják a megpakolt bevásárlócsomagok tartalmát, finomságok után keresve. Ám, amikor rájönnek, hogy bizony semmit sem fognak tallálni, hisztizve fordulnak hyungjaik felé.

- Rap Mon hyuuung! - kezdi a legkisebb.

- Hoseok hyuung! - folytatja a másik.

- Miért nem vettetek nekünk csokit? - kérdezik kórusban.

- Mert Jin megtiltotta. A bevásárlólista szerint kellett haladnunk és nem vehettünk mást, mert a blokkot meg oda kell adni PD-nimnek. - szomorodik el táncoslábú barátom.

- Itt meg mi a fészkes fene folyik? - akid ki rögtön a legidősebb, amint  odaér hozzánk. - Namjoon! - szól rá a leaderre, miszerint neki kellene rendet  teremteni.

- Na, srácok, pakoljatok össze és segítsetek hyungnak! - igen... Ő ennyivel lerendezi. Már indulni készül a szobája  felé, hogy megint dalokat alkothasson, ám Hercegnő utána szól.

- Nam! Jimin nagyon beteg. Gyógyszerre van szüksége. Nem mennél el egy patikába is?

- Jin, most nem tudnál elküldeni mást érte? Van egy jó kis dallam a fejemben amit muszáj leírnom, különben elfelejtem.

- Aigoo! Yoongi, menj el Jiminnek gyógyszerért! - szólít meg engem egyetlen hyungom.

- Az ki van zárva. Nincs valamid neki itthon? - kérdezem kicsit felháborodva.

- Láza van, arra pedig elfogyott. Légy szíves Suga!

- Jó, rendben. De sokkal tartoztok nekem.

- Tudom. Vidd magaddal Jungkookiet is. Tae addig segít nekem vigyázni a mi kis betegünkre.

- MI? Erről nem volt szó! Nem. Kookie itthon marad.

- Én is itthon akarok maradni. - nyafog az említett is.

- Látod? - kérdezek a kicsire mutatva. - Ő sem akar velem jönni.

-  A vitát lezárom. Veled megy és kész. Adok oda pénzt. - szalad be szobánkba a tárcájáért, miközben mi a cipőnket és a kabátunkat aggatjuk magunkra.
- Kook, ha hazaértetek, folytatjuk a játékot? - kúszik oda hozzánk Taetae.
- Persze - válaszolja szomorúan a kisebb.
- Na, itt is vagyok. Remélem ennyi elég lesz - nyom a kezembe Jin valamennyi pénzt.
- Biztosan.
- Vigyázzatok magatokra!
- Úgy lesz! - szólok még vissza az ajtóból, amin épp kifelé lökdösöm a fiatalabbat.
- Jajj, hyung! óvatosabban - szól rám sértődötten.
- Ha befejezted, talán el is indulhatnánk.
Csendben baktatunk lefelé a lépcsőházban, mögöttem Jungkookkal, mikor valami a hátamnak csapódik.
- Bocsánat - makogja a fiú, szúrós szememnek.

Kinyitom az ajtót magam előtt. Megvárom amíg a kis maknae beér és mindketten feltesszük a kapucnit és a maszkot, hogy a rajongók kevésbé ismerjenek fel bennünket. Mostanában sokkal idegesítőbbek. A karácsony közeledtével teljesen megkergültek. Remélem újévre lenyugszanak.
Szememet csípi a hideg, téli levegő. Kezeimet zsebembe dugom, hogy egy kis melegre leljenek. Már nincs is olyan messze a patika. Csak három sarokra.
Utunk háromnegyed része csendben telt. Egyikünk sem szólt a másikhoz. Ám egyszer csak visítást hallunk, amikor a zebránál várakozunk, hogy a lámpa zöldre váltson. Mindketten  felkapjuk fejünket és az út másik oldalán két lány ugrándozik felénk mutogatva. Junkokkal egymásra nézünk és amint meghallom azt a szabad jelzéssel járó sípoló hangot, megragadom a fiú kabátját és egy sikátorba rángatom, hogy lerázzuk a lányokat. Biztos, hogy sportolók lehetnek, mert tartják velünk az iramot. A sikátor közepén egy drótkerítés van, ami megakadályozza az áthaladásunkat.
- Hyung, most mit tegyünk? - néz rám könyörgő szemekkel a kicsi.
- Mássz!
Ekkor mindketten a kerítésbe kapaszkodunk és könnyedén átlendülünk rajta. Tovább futunk, majd a sikátor végén mindketten az ellenkező irányba kezdünk futni. Utána viszont megfordulunk és szembe megyünk egymással, aminek egy szép kis pukli lesz az eredménye a homlokomon. Megfordítom Jungkookot és végre egy irányba iramodunk meg. Futás közben hátra-hátra nézek és azt látom, hogy a két csaj még mindig fut utánunk, de már nagyon lemaradva. Befordulunk egy utcába és azonnal megcélzom az első ruhaüzletet, ahová sovány malac vágtában esünk be. Az eladó és a vásárlók elég furán néznek ránk.
- Segíthetek valamiben? - kérdezni meg az eladó lány. Fiatal, szép, hm... Jó fogás. Kár, hogy most nem érünk rá, meg nem is az esetem... Gyorsan lekapom a kapucnim és a maszkom. A lány álla a padlót verdesi, amikor rájön, kik vagyunk. Szóval rajongó. Ez nem is lehetne jobb.
- Nézd, üldöz minket két sasaeng, akik elől muszáj lenne elbújnunk. - nézek rá kérlelő szemekkel, mire aprót bólint és egy próbafülkébe vezet bennünket.
- Sajnos a raktár ilyenkor zárva, de maradjatok itt. - mondja, majd elmegy.
Nos, a fülke elég picike, olyannyira, hogy ketten alig  férünk el Kookal. Szegény gyerek meg annyit mozgolódik itt előttem. Pontosan addig a pillanatig, ameddig combom nem ér meredező férfiasságához. Ekkor lefagy és úgy néz rám, mint ijedt őzike a reflektorfénybe.
- Jungkook! Hogy a picsába tudsz ilyenkor felizgulni? - meredek rá értetlenül.
- Nem szeretem amikor ilyen közel vagy hozzám - suttogja lesütött szemekkel. Csak pár centi választ el minket.
- Tehát így állunk. Vagyis állsz...
Ekkor viszont megcsókolom. Sose gondoltam volna, hogy valaha is lesz merszem megtenni, mégis sikerült. Ami viszont a legfontosabb, hogy a fiú, akit szeretek, nem húzódik el. Sőt, visszacsókol és amikor nyelvemmel engedélyt kérek a behatolásra, készségesen kinyitja a száját. Erős, sikamlós szervemmel felfedezem az ajkai által rejtett üreg minden kis zugát és nagy fájdalommal, de mégis elválok tőle. Utoljára még nyomok a homlokára egy csókot és kilesek a függöny takarásából.
Szemem elé egy elég érdekes kép tárul. Ha nem ebben a helyzetben lennénk, jót szórakoznék a jeleneten. A két, akik idáig üldöztek bennünket, most egymásnak estek és a pénztáros csaj tessékeli ki őket az  utcára.
Nevetve húzom vissza fejemet a fülkébe, ahol szembetalálom magam egy elég furcsa tekintetű Jungkookkal. Felrémlik bennem a néhány másodperccel ezelőtt  történt események képsora és azonnal visszaveszem azt a bunkó, öntelt álarcomat, amit a külvilágnak mutatok magamból.

Senki nem tudhatja meg, ki az igazi Min Yoon Gi. Mert az igazi Min Yoon Gi nem való ebbe a világba. Az igazi Min Yoon Gi más, mint a többi ember. Az igazi Min Yoongi Gi nem úgy látja a fiúkat és a lányokat, mint más, normális emberek. Az igazi Min Yoon Gi szereti azt a fiút, aki itt áll előtte egy nyomorult ruhabutik öltözőfülkéjében. Az igazi Min Yoon Gi az életét is feláldozná ezért a fiúért, csak, hogy Őt megvédhesse mindentől. Ilyen az igazi Min Yoon Gi, csak kár, hogy ezt nem fedheti fel más, normális emberek előtt, mert akkor elítélnék. Elítélnék azért aki, és elítélnék azért, amilyen.

Jungkook épp megszólalni készült, amikor az az idegesítő lány félrehúzta az őket takaró leplet.
- Elmentek. Nyugodtan kijöhettek.
Jófiúk módjára megköszönjük a segítségét és amint a telefonját készül elővenni, inkább gyorsan kereket oldunk és kispurizunk az épületből. Újra a friss levegőn lenni olyan, mint újjászületni.
A maknaevel felöltjük álcánkat és elindulunk a patikába, megint... A feszültség szinte végható  közöttünk. Mindketten tartjuk a távolságot. Mikor odaérünk a gyógyszertárhoz, Kook közli, hogy ő szívesebben marad kint. Jobb is így.
Beállva a sorba jövök rá, hogy ez egy hosszú menet lesz. Legalább tízen vannak előttem. Az idő elütése érdekében előkapom telefonom és körbenézek, mi folyik az interneten. A karácsonyi hullám szerencsére már eltűnt, de 31. lévén most a "Boldog újévet!" "B.U.É.K.!" feliratos képek csapnak arcon az összes közösségi portálon. Köztük a sajátunk is, mivel a fiúkkal mi is felköszöntöttük az A.R.M.Y-kat. Már csak azt veszem észre, hogy én következem a sorban.
Kérek egy vény nélküli lázcsillapítót Mr. Kockahas számára. Miután kifizetem és a visszajáróért nyújtom a kezem  a papírpénzek között észreveszek egy kis cetlit. Az ajtón kilépve szemlélem csak meg közelebbről is. Egy név van rajta és egy telefonszám. Komolyan. A nők néha nem tudják, hol a határ. Tényleg ennyire meg kell alázkodniuk? Lehet pont ezért tartom őket ennyire visszataszítómnak.
Ingerülten érek oda Jungkookhoz, aki az épület fala mellet rugdosott egy hógolyót.
- Gyere! - szólok oda neki félvállról.
Csendben baktatunk egészen a dormig, majd fel a lépcsőházban is csak a lépteink visszhangját lehet észlelni, ám a bejárat elé érve a fiú megragadja a karom és maga felé ránt.
- Mit ak...?
Nem tudtam befejezni mondatom. Ajkaimon megérzem a fiatalabb puha párnáit. Óvatosan kezdi mozgatni azokat enyémeken. Fél. Érzem rajta. Úgy gondolom ideje átvennem az irányítást. Csípőjénél fogva közelebb vonom magamhoz olyannyira, hogy még egy tűt se lehessen leejteni közöttünk. Amint megnyalom alsó ajkának ívét, száját eltátva hív táncra. Ez nem olyan csók, mint abban a szűk kis fülkében. Ez sokkal több annál. Érzéki. érzem, hogy igaz.
- Szeretlek Suga hyung - suttogja ajkaimra a maknae.
- Én is szeretlek csöppség - szorítom magamhoz. Kuncogására leszek figyelmes. - Most meg mi olyan vicces?
- Fura a te szádból hallani azt, hogy csöppség - még mindig kuncog.
- Jeon Jung Guk! Jobb, ha most menekülsz - szólok rá megjátszott szigorúsággal, mire nevetve szalad be a lakásba, ott is a konyhába, menedéket keresve Jin  háta mögött.

- Jin hyung védj meg! - kezd bele rögtön védelmi hadműveletébe.
- Suga, hagyd békén a kicsit! - szól rám az idősebb.
- De, hát ő kezdte! - védeném meg magam reménytelenül.
- Ugyan már! Vettetek Jiminnek lázcsillapítót? - tér a lényegre.
- Igen. Itt van - teszem az asztalra a szatyrot, amiben ideadták.
- Mi tartott ennyi ideig?
- Összefutottunk pár sasaenggel - válaszol helyettem Kookie.
- Jajj. S nem esett bajod? - kezdi el azonnal vizsgálni a kisebbet.
- Persze. Velem már nem is kell törődni, hyung - kezdek bele a drámázásba és besétálok a szobámba.

Az egész napot a szobámban töltöttem, bezárkózva. Kikötöttem, hogy senki sem zavarhat,  mert muszáj írnom egy új dalt. Méghozzá Kookienak. Természetesen ezt nem kötöttem senki orrára. Csak ő fogja tudni, ha majd készen leszek vele.
Szerencsére mára nem terveztünk fellépést, ezáltal tovább dolgozhatok. Tizenegyre készen leszek az új szerzeményemmel, s ha már úgyis újévet ünneplünk, úgy döntök, megmutatom a többieknek is.
- Hé, srácok! Van valamim, amit meg szeretnék mutatni nektek - szólok oda a kanapén és a földön elterült, kissé már illuminált állapotban lévő hatfős társaságnak.
- Mutasd Su-huk-ga - igen... Talán Rap Monnak már nem kellene többet innia, ha még beszélni sem tud csuklás nélkül...

BTS - Blood, Sweat & Tears

Lejátszom a srácoknak és mind tátott szájjal hallgatják. Mikor véget ér a dal, egyszerre kezdenek el tapsolni, kivéve egy személyt. Az az egy személy sír. Arcán csíkokat húznak végig a sós cseppek, amik végül álláról csepegve hullanak a padlót borító szőnyeg szálai közé, hogy majd ott elvesszenek. Szívem szakad meg attól, ahogyan rám néz. Fogalmam sincs, mi hathatta meg ennyire. Vagy örül neki, vagy nem. A többiek nem veszik észre. Csak mi ketten vagyunk ebben a pillanatban a szobában. Rajtunk kívül nem létezik senki más, ezen a Földön. Nekem ő jelenti a világmindenséget. Nélküle nincs miért élnem. Nélküle nem létezik semmi. SEMMI!

A srácok maguk közé rángatnak és elkezdünk most már hetesben inni. Egyik pohár kövei a másikat mindaddig, amíg Hoseok fel nem kel, miszerint ő igenis beszédet fog mondani.

- Kedves barátaim! Azért gyűltünk ma itt össze, hogy ne legyünk szanaszét. Meg persze azért is, mert a BigHit nem engedett haza bennünket - erre mindannyian nevetni kezdünk. - De, természetesen most is az egyik családunk körében vagyunk, jól mondom?

- Jól! - kiáltjuk egyszerre. Mi lesz még ebből...

- Idén, nagyon sok mindent elértünk, szerintem többet, mint az előző két évben és, ha jól számolom, már három és fél éve boldogítjuk egymást, mint a Bangtan Sonyeondan. Ez idő alatt csapattársakból barátok, barátokból családtagokká váltunk egymásnak. Vagyis remélem - ismét nevetés csendül fel. - Mivel, én volnék a csapat reménysége és őrködő angyala, ezért igyunk előbb rám, ha nem bánjátok, hogy sose hagyjon el benneteket a remény.

- Most komolyan az Éhezők viadalából idéztél? - kérdezek rá hitetlenkedve.

- Igen, hyung, nem tetszik? Akkor igyál te is. Nos, akkor igyunk Suga hyunra, aki folyton morgó medve tél idején, mert állandóan alszik.

- Ne feledd, Hoseok, hogy még mindig a hyungod vagyok - szólok rá.

- Jó' va' má'! Jó' va' má'! Igyunk Jin hyungra, aki mindig főz ránk. Igyunk Namjoonra, aki mindig mindent eltör, mert olyan mint kis elefánt a porcelánboltban.

- Héé! - háborodik fel Rap Monster is.

- Na. Igyunk Jiminre, aki folyton kínozza az A.R.M.Y.-kat az idegesítően tökéletes testével  és néha még mi is a falra mászunk tőle, hogy nekünk miért nincs olyan. Igyunk a hangulatfelelős Taehyungra, akinek külön gratulálnék a Hwarangban való szerepléséhez.

- Nekem akkor miért nem gratulálsz az albumomhoz? - kérdezek rá széttárt karokkal.

- Mert Taetől nem várunk nagy dolgokat - suttogja oda nekem úgy téve, mintha senki sem hallaná.

- Hobie hyuuung! - kezd nyavalyogni sértődötten Taetae. Tudtam én, hogy nem lesz jó vége.

- Jó' va' Taehyungie! Tudod, hogy szeretlek. Végül igyunk a mi kis maknaenkre, aki cukiságával beragyogja mindennapjainkat, habár már kezd igazi férfi lenni - itt Hope elbőgi magát. Komolyan. Nem viccelek. Úgy folynak a könnyei, mintha dézsából öntenék. - Olyan hamar felnőneeek - kezd bele hisztijébe. A srácok odamennek vigasztalni J-Hopeot, kivéve Jimint, aki már sokkal jobban fest, mint délelőtt. Na, meg persze Kook és én is maradunk a helyünkön és farkasszemet nézünk.

- Egy perc múlva éjfél! Mindenki készítse a poharát! - kiált fel Chim.

Körbeálljuk a dohányzóasztalt, poharainkat az ég felé emeljük és elkezdjük a visszaszámlálást.

- Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő.., EGY!

Mindenki lehúzz a felesét. Vagyis, én csak akarnám, ám az enyém a mellettem álló Taehyung felsőjén landol, mert Jungkook gyors közeledését nem tudtam lereagálni. Karjait nyakam köré fonja, puha párnáit ajkaimra tapasztja, úgy csókol meg mindenki szeme láttára. Nem csókolok vissza, elválunk egymástól. Ahogy körbepillantok csak a csodálkozó tekinteteket látom magunk körül. A szobába beállt a csend. Senki nem  mozdul, még csak levegőt sem veszünk.

- ÉLJEN AZ IFJÚ PÁR!!! - kiáltja el magát Hoseok, mire mindenki tapsolni és ünnepelni kezd. Az ég áldja meg ezt az angyalt! Az ég áldja meg...