Végre! Mikor megállt a vonatunk Seoul főpályaudvarán, két barátnőmmel izgatottan ugrottunk le a peronra és eszeveszett fejforgatásokkal kerestük a nagyim által kiküldött sofőrt, aki majd a rezidenciájára szállít bennünk. Ó! Még be sem mutatkoztam. Kang BoMi vagyok, 18 éves asan-i lány, aki most kezdi első évét egy seoul-i egyetemen, hogy beteljesítse nagy álmát, miszerint sebészorvos lesz. Két barátnőm, Taeyon és YunSun is velem tartottak. Mindkettőjük családja jóban van az én családommal. YunSun nagypapája még rokoni kapcsolatban is áll nagymamámmal. Szóval nem volt kérdés, miképp ők is velem együtt halmonihoz költöznek, hogy boldogítsuk YoRa nagyit nyugdíjas éveiben. Mint már említettem, egy hatalmas házban él teljesen egyedül.
Nagy keresgetések árán, de megtaláltuk a sofőrünket, elegáns ruhába öltözött középkorú férfi, egy táblát szorongatva kezében, amire az én nevem volt írva, állt és várta, hogy megérkezzünk. Két pajtásnőmet megragadva loholtam oda hozzá. Az illedelmes bemutatkozások után, célba vettük mama lakását és elkezdődött újdonsült életünk a fővárosban.
Nagyon szerettem a halmonit. Kiskoromban minden nyarat nála töltöttem. Már alig vártam a találkozást, mert telefonban azt mondta, átalakíttatta a gyerekszobámat. Az autó kerekei alatt halkan lehetett hallani a kövek súrlódását, mikor ráfordult a felhajtóra. Belépve a kacsalábon forgó palotába, azonnal ismerős illatok csapták meg orromat. Mindig enyhén levendulaillat lengte be a helységeket.
- Nagyi!- kiáltottam el magam, rég nem látott nagymamámat a lépcsőről leérve megpillantva. Azonnal nyakába ugrottam, amin kicsit meglepődött, de viszonozta ölelésem.
- Szervusztok!- köszönt nekem és a mögöttem álló két lányra, akik még mindig nem mertek az ajtóból beljebb jönni.- Gyertek csak nyugodtan közelebb, nem harapok!- nevetett mama. Ezt is nagyon szerettem benne. Hogy még mindig az a szeleburdi kislány volt, mint gyerekkorában. Pont mint én. Nem érdekelték a korkülönbségek, a szigorú szabályok vagy bármi más. Csak magát adta. Meg persze jó fej is volt. Lassacskán a hatvanadik életévét tölti, de az észjárása... Mint egy tinédzseré. Ugyanúgy használja a mai technikát mint én, vagy bárki más. Nagypapa halála óta még barátja is volt, meg eljárt randizgatni. Igazi, fiatalos nagyi.
- Jó napot, Kang asszony! A nevem Lee YunSun. Ő pedig Kim Taeyon- mutatta be magát és harmadik társunkat, csapatunk legidősebb tagja.
- Ugyan már, lányok! Ne legyetek ilyenek! Szólítsatok ti is nyugodtan YoRa nagyinak, hisz most már mind együtt fogunk élni egy jó darabig- mosolygott kedvesen.- Viszont menjetek pakolni, nézzétek meg a szobátokat.
Izgatottan szedtük felfelé a lépcsőfokokat mind a hárman. Az én szobám jobbra, a folyó végében helyezkedett el. Ahogy benyitottam még a lélegzetem is elakadt. A rózsaszín, hercegnős gyerekszoba helyett, egy lakosztály fogadott. A falak hófehéren, míg a plafon és a padló feketén pompázott. Jobb oldalt egy ágy, szemben egy ablak, bal oldalt pedig egy gardrób foglalt helyet. A helységben három szín uralkodott: a fekete, a fehér és a piros. Tökéletes összhatást képeztek. A bőröndömből kipakolva rápillantottam az órára és este tízet mutatott. Nem is gondoltam volna, hogy így elmegy az idő. Úgy döntöttem, elteszem magam holnapra. Levetettem magamról a ruhákat és bebújtam a pihe-puha takaró alá, majd álomra hajtottam fejemet.
- Nagyi!- kiáltottam el magam, rég nem látott nagymamámat a lépcsőről leérve megpillantva. Azonnal nyakába ugrottam, amin kicsit meglepődött, de viszonozta ölelésem.
- Szervusztok!- köszönt nekem és a mögöttem álló két lányra, akik még mindig nem mertek az ajtóból beljebb jönni.- Gyertek csak nyugodtan közelebb, nem harapok!- nevetett mama. Ezt is nagyon szerettem benne. Hogy még mindig az a szeleburdi kislány volt, mint gyerekkorában. Pont mint én. Nem érdekelték a korkülönbségek, a szigorú szabályok vagy bármi más. Csak magát adta. Meg persze jó fej is volt. Lassacskán a hatvanadik életévét tölti, de az észjárása... Mint egy tinédzseré. Ugyanúgy használja a mai technikát mint én, vagy bárki más. Nagypapa halála óta még barátja is volt, meg eljárt randizgatni. Igazi, fiatalos nagyi.
- Jó napot, Kang asszony! A nevem Lee YunSun. Ő pedig Kim Taeyon- mutatta be magát és harmadik társunkat, csapatunk legidősebb tagja.
- Ugyan már, lányok! Ne legyetek ilyenek! Szólítsatok ti is nyugodtan YoRa nagyinak, hisz most már mind együtt fogunk élni egy jó darabig- mosolygott kedvesen.- Viszont menjetek pakolni, nézzétek meg a szobátokat.
Izgatottan szedtük felfelé a lépcsőfokokat mind a hárman. Az én szobám jobbra, a folyó végében helyezkedett el. Ahogy benyitottam még a lélegzetem is elakadt. A rózsaszín, hercegnős gyerekszoba helyett, egy lakosztály fogadott. A falak hófehéren, míg a plafon és a padló feketén pompázott. Jobb oldalt egy ágy, szemben egy ablak, bal oldalt pedig egy gardrób foglalt helyet. A helységben három szín uralkodott: a fekete, a fehér és a piros. Tökéletes összhatást képeztek. A bőröndömből kipakolva rápillantottam az órára és este tízet mutatott. Nem is gondoltam volna, hogy így elmegy az idő. Úgy döntöttem, elteszem magam holnapra. Levetettem magamról a ruhákat és bebújtam a pihe-puha takaró alá, majd álomra hajtottam fejemet.
***
Másnap reggel hét órakor a ébresztőm csörgésére keltem, amit a telefonomon állítottam be. Muszáj volt felkelnem, mivel az egyetemi papírok nem intézték volna el magukat. Sajnos...
Kikászálódtam az ágyból, ami nem szívesen engedett ki magából, de nem volt más választásom. A gardróbból egy sárga nyári ruhát vettem ki, hozzáillő szandálba bújtattam lábamat és belibbentem a fürdőmbe. Igen, még saját fürdőszobám is volt. Arcot és fogat mostam, fésülködtem, majd feltettem egy leheletnyi sminket. Mosolyogva baktattam le a lépcsőn és utam a konyhába vezetett, ahol nagyi és a két barátnőm már vígan reggelizett.
- Jó reggelt!- köszöntöttem őket.
- Jó reggelt!- fordultak felém mindannyian.- Gyere Bo, egyél te is velünk. A szakácsasszony igazán kitett ma reggel magáért. Van minden, amit csak szeretnél- invitált Yo mama közelebb az asztalukhoz, de nekem nem volt étvágyam, így csak elhúztam a számat.- Ugyan már, hisz tegnap sem vacsoráztál. Egyél, mert le fogsz gyengülni! Még a végén történik valami- dorgált szigorúan a halmoni. Igen, ennyi rossz volt benne, mindenkit szeretett etetni. Így hát megvajaztam magamnak egy pirítóst és egy pohár, gőzölgő tea kísértetében elfogyasztottam. Mindhárman megköszöntük a reggelinket és elindultunk az egyetemre. Az autó hátsó ülésén ültünk, amit a tegnapi sofőrünk vezetett. Megérkezve egy parkolóba, célba vettük az elénk táruló hatalmas épületet. Sajnos a lányokkal külön kellett válnunk, mivel mindhárman különböző szakokra jelentkeztünk. Megbeszéltük, hogy akik kész lesznek, az egyetem bejárata előtti kis parkban várják az utolsót.
Úgy tűnt, én végeztem a leghamarabb, mivel még senki nem volt a parkban. Már tíz perce várhattam rájuk, amikor úgy döntöttem, elmegyek a szemközti kávézóba egy bögre kapucsínóért. Épp a járdán sétáltam és a pénztárcámban keresgettem, mikor valaki hirtelen nekem jött. Szépen fenékre estem, de a "támadóm" sem járt jobban. Először azt hittem, hogy egy piti kis tolvaj, de aztán bocsánatot kért és segített összeszedni az iratainkat, mivel neki is minden kihullott a kezéből. Gondolom ő a meg a kávéházból tarthatott kifelé. Nagyon sietősnek érezhette a dolgot, mert mindent a kezembe nyomott, elmotyogott egy bocsánatot, amit a száját takaró maszk miatt alig halottam, és már el is szaladt. Még megköszönni sem tudtam. De még csak azt sem tudom, hogy nézett ki. Fekete baseball-sapkája a fejébe volt húzva, szemét napszemüveg, arcát maszk fedte. Vajon ki lehetett? Sosem tudom meg- gondolkodtam el.
A két barátnőmet megpillantva a másik oldalon, a parkban ücsörögve meggondoltam magam, így inkább visszabaktattam hozzájuk. Odaérve azon nyomban mesélni kezdtem nekik a velem történteket. Ők pedig először csak hümmögve fogadták történetemet az idegen fickóval való találkozásomról, majd összeesküvés elméleteket kezdtek szőni annak kilétéről. Én is beszálltam a játékukba, ami azt eredményezte, hogy könnyezve a nevetéstől értünk a kosihoz, amivel érkeztünk. Bent ülve sem hagytuk abba a mókát, egész hazáig bohóckodtunk, amivel szerintem sikeresen ki is készítettük sofőrünket.
Kikászálódtam az ágyból, ami nem szívesen engedett ki magából, de nem volt más választásom. A gardróbból egy sárga nyári ruhát vettem ki, hozzáillő szandálba bújtattam lábamat és belibbentem a fürdőmbe. Igen, még saját fürdőszobám is volt. Arcot és fogat mostam, fésülködtem, majd feltettem egy leheletnyi sminket. Mosolyogva baktattam le a lépcsőn és utam a konyhába vezetett, ahol nagyi és a két barátnőm már vígan reggelizett.
- Jó reggelt!- köszöntöttem őket.
- Jó reggelt!- fordultak felém mindannyian.- Gyere Bo, egyél te is velünk. A szakácsasszony igazán kitett ma reggel magáért. Van minden, amit csak szeretnél- invitált Yo mama közelebb az asztalukhoz, de nekem nem volt étvágyam, így csak elhúztam a számat.- Ugyan már, hisz tegnap sem vacsoráztál. Egyél, mert le fogsz gyengülni! Még a végén történik valami- dorgált szigorúan a halmoni. Igen, ennyi rossz volt benne, mindenkit szeretett etetni. Így hát megvajaztam magamnak egy pirítóst és egy pohár, gőzölgő tea kísértetében elfogyasztottam. Mindhárman megköszöntük a reggelinket és elindultunk az egyetemre. Az autó hátsó ülésén ültünk, amit a tegnapi sofőrünk vezetett. Megérkezve egy parkolóba, célba vettük az elénk táruló hatalmas épületet. Sajnos a lányokkal külön kellett válnunk, mivel mindhárman különböző szakokra jelentkeztünk. Megbeszéltük, hogy akik kész lesznek, az egyetem bejárata előtti kis parkban várják az utolsót.
Úgy tűnt, én végeztem a leghamarabb, mivel még senki nem volt a parkban. Már tíz perce várhattam rájuk, amikor úgy döntöttem, elmegyek a szemközti kávézóba egy bögre kapucsínóért. Épp a járdán sétáltam és a pénztárcámban keresgettem, mikor valaki hirtelen nekem jött. Szépen fenékre estem, de a "támadóm" sem járt jobban. Először azt hittem, hogy egy piti kis tolvaj, de aztán bocsánatot kért és segített összeszedni az iratainkat, mivel neki is minden kihullott a kezéből. Gondolom ő a meg a kávéházból tarthatott kifelé. Nagyon sietősnek érezhette a dolgot, mert mindent a kezembe nyomott, elmotyogott egy bocsánatot, amit a száját takaró maszk miatt alig halottam, és már el is szaladt. Még megköszönni sem tudtam. De még csak azt sem tudom, hogy nézett ki. Fekete baseball-sapkája a fejébe volt húzva, szemét napszemüveg, arcát maszk fedte. Vajon ki lehetett? Sosem tudom meg- gondolkodtam el.
 |
| *illusztráció* |
Megérkezve még elég korán járt az idő. Fél tíz fele. Felcaplattunk a szobáinkba, mert megbeszéltük, hogy találkozunk a medencénél és lazulunk egy kicsit. A nap többi része is hasonlóan telt. Pancsoltunk, beszélgettünk, hülyéskedtünk. Még mama is kijött hozzánk egy rövid időre, persze nem fürdőruhában, csak ő is társalgott egy kicsit. Ebédre bementünk, amit jól tettünk, mivel isteni volt! Még jó, hogy az elmúlt időben keveset ettem, mert így bepótolt. Volt kimchi, sundubuchigae, bibimbap és kimbab. Először nem értettem, miért ennyi kaja, ha csak nagyi lakik itt egyedül. Aztán az említett személy közölte vele, hogy most már három fővel bővült a rezidencia és még a szolgálóknak is enni kell valamit. Teljesen ledöbbentett, hogy azok az emberek is ezt az ételt eszik, amit mi. Természetesen nem rossz értelemben! Hanem, hogy nagymama ennyire kedves és törődik a körülötte dolgozókkal.
Délutánra sem terveztünk túl sok mindent csinálni. Leginkább csak folytattuk a pihenést. Előtte azért feltérképeztük egymás szobáját és megtárgyaltuk, hogyan lehetne otthonosabbá tenni. Arra jutottunk, mindenképp kellenek közös képek a családunkkal, a barátokkal és egymással, szóval neki is álltunk selca-kat készíteni. Összehoztunk mindenfélét! Lett mosolygós, szexi, vad, hülyülős és a többi... Taeyon a plüssökre szavazott, miszerint azok is feldobnák a szobát. Én benne lettem volna, de YunSun leszavazta, mivel túl gyerekesnek tartotta. Halk kopogásra lettünk figyelmesek, majd nem sokkal később, nagyi feje bukkant fel az ajtóban.
- Sziasztok lányok!- vidult fel.- Csak szólni szerettem volna, hogy ma este üzleti tárgyalásom lesz és nagy valószínűséggel nem alszom itthon. Érezzétek jól magatokat- búcsúzott el tőlünk és már itt sem volt. A lányokkal persze azonnal megegyeztünk abban, hogy PIZSIPARTY-t tartunk! De természetesen ez nem valósulhatott meg egy kis alkohol nélkül. Mivel már mindannyian elmúltunk 18-ak, nyugodt szívvel hívtunk fel egy kiszállító céget. A pia nem is olyan sokára megérkezett és viháncolva rohantunk az ajtóhoz. Elővettem pénztárcámból a személyimet és átnyújtottam a kifutófiúnak. Kicsit meglepődött, majd furán nézett rám. Tudtam, hogy szörnyű lett az igazolványképem, de, hogy ennyire?
- Hölgyem! Ez nem a maga személyije. Kérem ne szórakozzanak velem, még sok munkám van, nem érek rá- közölte az egyszerű hírt, kissé idegesen. Megkövült arccal álltam előtte. Jól hallottam? Mi az, hogy nem az én személyim?
- Mi?- kérdeztem megrökönyödve.
- Jól hallotta. Ez nem az ön személyi igazolványa. Ha nem hiszi, nézze meg- nyomta orrom alá a kártyát. Nem hittem a szememnek. Ez a név...- Most pedig, ha nincs maguk között felnőtt, aki kifizetné a rendelt árut, akkor én mennék is- mondta és már hátat is fordított.
- Várjon! Majd én kifizetem. Itt van az igazolványom. ez az enyém. Megnyugodhat- szólalt meg YunSun cseppet sem idegesen. Kifizette, átvette az italokat, majd becsukta az ajtót. Én még mindig ugyanott álltam és csak azt a nevet bámultam. Létezik ilyen? Hogy az a személy, akivel összefutottam, valóban...
- Hé, Bo! Mi az, hogy ez nem a te kártyád? Akkor kié?- jött oda hozzám Taeyon és arca olyan döbbent lett, mikor meglátta a tulajdonost, mint az enyém.
- Ugyan lányok! Olyan, mintha szellemet láttatok volna- kacagott fel jóízűen Yun. Mosolyogva tépte ki kezemből az igazolványt és az ő arca is lefagyott. Mindannyian csodálkozva néztünk egymásra és nem tudtuk, mit kéne tennünk. Hogy történhetett ilyen? Elsőnek YunSun tért magához.
- Nem- kacagott hitetlenkedve. Mint aki azt sem hitte el, hogy egyáltalán létezik a Föld nevű bolygó, amin él.- Hogy a fenébe került hozzád Park Jimin személyi igazolványa???- förmedt rám.- A BTS Park Jimin-jének a személyi igazolványa?!- hát, igen. A barátnőm elég nagy Bangtan Boys rajongó. Inkább el sem árulom, hogy ki a biasa.- Te találkoztál VELE?! Mikor? Hol? Hogy? Miért nem szóltál? Miért cseréltétek ki az igazolványaitokat??- kezdett egyre hangosabban és idegesebben kérdezősködni.
- Nyugi már! Biztos nem direkt történt- próbálta menteni a menthetőt Taeyon.
- Akkor hogyan?!- harapta le a fiatalabb fejét majdnem a legidősebb.
- Reggel valaki nekem jött és kiestek a papírok a kezünkből. Gondolom akkor történt. Maszk volt rajta meg minden, semmit nem láttam belőle. Biztos ő volt- magyarázkodtam. Kicsit rám hozta a frászt az előbbi kirohanásával.
- Ó- ennyit mondott elszontyolodva. Látszott rajta, hogy rosszul érezte magát. De hirtelen sejtelmes vigyor ült ki arcára. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezzel sem ijesztett meg.- Most inkább a veszekedés helyett azon kéne gondolkodnunk, hogyan cseréljük szépen vissza a kártyákat. Van is egy ötletem- mondta titkolózóan.
- És nekünk is elárulnád?- reagált hamarabb Taeyon.
- Elmegyünk a BigHit-hez- közölte az egyszerű tényt. Mintha az olyan egyszerű lenne. Biztonsági őrök, őrült rajongók...
- S, hogyan akarod ezt a tervet kivitelezni?-kérdeztem.
- Könnyen. Tudom a címet, elmegyünk, szólunk a portán, ő lejön hozzánk, hálája jeléül elvesz engem feleségül...
- És még te neveztél engem gyerekesnek unni- dorgálta meg az idősebbet Taeyon. Mondjuk, én is szívesen elnevettem volna magam.
- Jól van, na. Álmodozni szabad és amúgy is csak vicceltem- sértődött meg a legidősebb. Agyamra tudott volna menni a hangulatváltozásaival.
- Oké, holnap elmegyünk, de most bulizzunk!- szólaltam meg és rávetettem magam a frissen érkezett piára.
Délutánra sem terveztünk túl sok mindent csinálni. Leginkább csak folytattuk a pihenést. Előtte azért feltérképeztük egymás szobáját és megtárgyaltuk, hogyan lehetne otthonosabbá tenni. Arra jutottunk, mindenképp kellenek közös képek a családunkkal, a barátokkal és egymással, szóval neki is álltunk selca-kat készíteni. Összehoztunk mindenfélét! Lett mosolygós, szexi, vad, hülyülős és a többi... Taeyon a plüssökre szavazott, miszerint azok is feldobnák a szobát. Én benne lettem volna, de YunSun leszavazta, mivel túl gyerekesnek tartotta. Halk kopogásra lettünk figyelmesek, majd nem sokkal később, nagyi feje bukkant fel az ajtóban.
- Sziasztok lányok!- vidult fel.- Csak szólni szerettem volna, hogy ma este üzleti tárgyalásom lesz és nagy valószínűséggel nem alszom itthon. Érezzétek jól magatokat- búcsúzott el tőlünk és már itt sem volt. A lányokkal persze azonnal megegyeztünk abban, hogy PIZSIPARTY-t tartunk! De természetesen ez nem valósulhatott meg egy kis alkohol nélkül. Mivel már mindannyian elmúltunk 18-ak, nyugodt szívvel hívtunk fel egy kiszállító céget. A pia nem is olyan sokára megérkezett és viháncolva rohantunk az ajtóhoz. Elővettem pénztárcámból a személyimet és átnyújtottam a kifutófiúnak. Kicsit meglepődött, majd furán nézett rám. Tudtam, hogy szörnyű lett az igazolványképem, de, hogy ennyire?
- Hölgyem! Ez nem a maga személyije. Kérem ne szórakozzanak velem, még sok munkám van, nem érek rá- közölte az egyszerű hírt, kissé idegesen. Megkövült arccal álltam előtte. Jól hallottam? Mi az, hogy nem az én személyim?
- Mi?- kérdeztem megrökönyödve.
- Jól hallotta. Ez nem az ön személyi igazolványa. Ha nem hiszi, nézze meg- nyomta orrom alá a kártyát. Nem hittem a szememnek. Ez a név...- Most pedig, ha nincs maguk között felnőtt, aki kifizetné a rendelt árut, akkor én mennék is- mondta és már hátat is fordított.
- Várjon! Majd én kifizetem. Itt van az igazolványom. ez az enyém. Megnyugodhat- szólalt meg YunSun cseppet sem idegesen. Kifizette, átvette az italokat, majd becsukta az ajtót. Én még mindig ugyanott álltam és csak azt a nevet bámultam. Létezik ilyen? Hogy az a személy, akivel összefutottam, valóban...
- Hé, Bo! Mi az, hogy ez nem a te kártyád? Akkor kié?- jött oda hozzám Taeyon és arca olyan döbbent lett, mikor meglátta a tulajdonost, mint az enyém.
- Ugyan lányok! Olyan, mintha szellemet láttatok volna- kacagott fel jóízűen Yun. Mosolyogva tépte ki kezemből az igazolványt és az ő arca is lefagyott. Mindannyian csodálkozva néztünk egymásra és nem tudtuk, mit kéne tennünk. Hogy történhetett ilyen? Elsőnek YunSun tért magához.
- Nem- kacagott hitetlenkedve. Mint aki azt sem hitte el, hogy egyáltalán létezik a Föld nevű bolygó, amin él.- Hogy a fenébe került hozzád Park Jimin személyi igazolványa???- förmedt rám.- A BTS Park Jimin-jének a személyi igazolványa?!- hát, igen. A barátnőm elég nagy Bangtan Boys rajongó. Inkább el sem árulom, hogy ki a biasa.- Te találkoztál VELE?! Mikor? Hol? Hogy? Miért nem szóltál? Miért cseréltétek ki az igazolványaitokat??- kezdett egyre hangosabban és idegesebben kérdezősködni.
- Nyugi már! Biztos nem direkt történt- próbálta menteni a menthetőt Taeyon.
- Akkor hogyan?!- harapta le a fiatalabb fejét majdnem a legidősebb.
- Reggel valaki nekem jött és kiestek a papírok a kezünkből. Gondolom akkor történt. Maszk volt rajta meg minden, semmit nem láttam belőle. Biztos ő volt- magyarázkodtam. Kicsit rám hozta a frászt az előbbi kirohanásával.
- Ó- ennyit mondott elszontyolodva. Látszott rajta, hogy rosszul érezte magát. De hirtelen sejtelmes vigyor ült ki arcára. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezzel sem ijesztett meg.- Most inkább a veszekedés helyett azon kéne gondolkodnunk, hogyan cseréljük szépen vissza a kártyákat. Van is egy ötletem- mondta titkolózóan.
- És nekünk is elárulnád?- reagált hamarabb Taeyon.
- Elmegyünk a BigHit-hez- közölte az egyszerű tényt. Mintha az olyan egyszerű lenne. Biztonsági őrök, őrült rajongók...
- S, hogyan akarod ezt a tervet kivitelezni?-kérdeztem.
- Könnyen. Tudom a címet, elmegyünk, szólunk a portán, ő lejön hozzánk, hálája jeléül elvesz engem feleségül...
- És még te neveztél engem gyerekesnek unni- dorgálta meg az idősebbet Taeyon. Mondjuk, én is szívesen elnevettem volna magam.
- Jól van, na. Álmodozni szabad és amúgy is csak vicceltem- sértődött meg a legidősebb. Agyamra tudott volna menni a hangulatváltozásaival.
- Oké, holnap elmegyünk, de most bulizzunk!- szólaltam meg és rávetettem magam a frissen érkezett piára.
***
Délután öt óra és mi ott álltunk a BigHit előtt. Nem tudtam, Yun honnan szerezhette az információt, miszerint ma a BTS-nek esti táncpróbája lesz, de igaza volt. A srácok kisbusza nemrég érkezett meg. Nem szerettünk volna feltűnést kelteni a fanok között, hogy csak úgy besétálunk, és a biztonságiak sem engedtek volna át, mert biztos azt gondolták volna, hogy csalók vagyunk, így meghúztuk magunkat. Az épülettel szemben lévő üzletsorok előtt várakoztunk, hogy osztódjon a tömeg, de nem nagyon akart.Már majdnem fél hét volt, mikor odamerészkedtünk a biztonságiakhoz. A két kétajtós szekrény utunkat állta.
- Miben segíthetünk hölgyeim,- szólalt meg az egyik.
- Tudja, mi Park Jimint keressük, mivel nálunk van a személyi igazolvány, a barátnőmé pedig nála- szólalt meg -egkedvesebb hangján és legcukibb mosolyával YunSun. Már láttam szemeim előtt, ahogyan kipenderítenek bennünket.
- Láthatnánk azt az igazolványt?- kérdezte ugyan az, gondolom a főnök. Készségesen elővettem a táskámból és felmutattam.- Honnan tudjuk, hogy nem hamisítvány?- szegezte nekem a kérdést.
- Talán azért, mert ha hamisítvány, akkor börtönbe záratnának?- kérdeztem cinikusan. Az őr sóhajtott egyet, majd látszólagosan elgondolkodott.
- Jó, maga mehet, a másik kettő itt marad.
- MI?- háborodott fel egyszerre a két barátnőm.
- Sajnáljuk, nem engedhetünk be minden díszkíséretet- horkantott fel, majd belökött az ajtón. Most ő volt cinikus. Megilletődve néztem körbe és félve vettem célba a portáspultot.
- Jó estét kívánok! Park Jimint keresem, mert nálam van a személyi igazolványa, az enyém pedig nála- idéztem Yun szavait, mert semmi nem jutott eszembe.
- Második emelet, balra a második ajtó- vetette oda nekem úgy, hogy rám sem nézett.
Követtem az utasításait. Odasétáltam a lifthez és vártam, hogy leérjen a kilencedikről. Egyedül szálltam be, majd megnyomtam a kettes gombot. A kis fémdoboz elindult felfelé. Halk zene szólt, miközben utaztam. Kinyílt az ajtó és kiléptem rajta. Elindultam balra. Egy, kettő. Megérkeztem és bekopogtam. Bár, szerintem felesleges volt, mivel a zene üvöltött, szóval biztos nem hallhatták. Lassan benyitottam, majd hét meglepődött szempár nézett rám a tükörből. Szinte egyszerre fordultak meg. Kookie gyorsan odaszaladt a hangfalhoz és kikapcsolta.
- Öhm, üdv!- integettem egy picit- Kang BoMi vagyok- hajoltam meg.- Csak Jimin oppának hoztam vissza a személyijét és én is szeretném elkérni a sajátomat- látszott az arcukon, ahogy egyszerre világosodnak meg. Gondolom Jimin elmondta nekik, mi történt. Gyorsan egy sorba álltak és ők is bemutatkoztak szokásos módjukon. Felesleges volt, mivel Dél-Koreában ki ne ismerné őket? Az illető ott is termett előttem és a tarkóját vakargatta.
- Izé, nagyon köszönöm, hogy visszahoztad nekem, BoMi, de a tied a dormban van- mondta félénken.
- Ó- igen, ó. Most mit csináljak?
- Ha gondolod, megvárhatod a táncpróbánkat, majd eljössz velünk és a kellemetlenség miatt meghívunk vacsorára- közölte velem az álláspontot Jin. Szerényen rámosolyogtam, mire azt vettem észre, hogy mindenki más érdeklődve figyel kettőnket. Természetesen rábólintottam. A fiúk leültettek magukkal szembe a tükörhöz és folytatták a próbát. Az egyik legújabb slágerük koreográfiájával, a Fire-el. Tetszett ez a dal. Olyan... Tüzes. Jungkook része jött, méghozzá az, amikor csókot dob. Az a puszi pedig nyílegyenesen nekem lett célozva. Csöppet belepirultam, amit ő is észrevett és a táncot egy elégedett mosollyal folytatta. Nyolcra be is fejezték a gyakorlást és lementünk a buszukhoz.
- Na, és mondd csak BoMi, ARMY vagy?- kérdezte J-Hope, mivel közte és V között foglaltam helyet. Fogalmam sem volt, mire vállalkoztam.
- Mondhatni- válaszoltam.
- Szóval nem is szeretsz minket?- fordult el lekonyuló ajkakkal Taehyung.
- Nem ezt mondta. Szeretlek titeket, csak nem nevezném magam ARMY-nak. De a barátnőmet annál inkább. Egyébként az ő kedvence Jimin- mondtam, mire az említett is felfigyelt.
- És neked is én vagyok a kedvenced?- mondta kaján vigyorral az arcán, amibe úgy belepirultam, hogy egy paradicsom is megirigyelte volna.
- Nekem igazság szerint nincs kedvencem. Nem tudok köztetek választani- az utolsó mondatot szinte suttogtam. Reménykedtem benne, hogy nem hallják meg, de mégis elég hangosra sikerült.
- És mit gondolsz rólunk külön-külön- tudakolta Jungkook.
- Hát, izé...- makogtam össze vissza.- Kivel kezdjem?- erre persze a maknae line és J-Hopie egyszerre kezdte el kántálni hogy: "ÉN!" Erre persze már Suga is felemelte a fejét, mivel már majdnem elszundított.
- Fogjátok már be a szátokat!- szólt rá a kisebbekre, akik azonnal elhallgattak, mert nem szerették volna jobban feldühíteni hyungjukat. Azért Hoseok közelebb hajolt hozzám és belesuttogott a fülembe.
- Ne is foglalkozz vele. Csak fáradt. Majd a dormban folytatjuk- mosolygott biztatóan. Ekkor még nem is tudtam, hogy mibe kevertem magam.
Szép lassan megérkeztünk egy panelházhoz. Nem tudom mire számítottam. Talán egy hatalmas házra, mint a nagyié, amit rajongók hada torlaszol el, de tévednem kellett. Csendben kikászálódtunk és odacaplattunk az ajtóhoz. Namjoon beírta a kapukódot és a fiúk előreengedtek. Mivel nem tudtam, merre kéne menni, azonnal magam elé tessékeltem az utánam érkező Monstert. Így közte és Jungkook között folytattuk utunkat a fiúk lakása felé. Az első emeleten volt, ezért nem mentünk lifttel, hanem a lépcsőt választottuk. Az bejárathoz érve nem sokat kellett bajlódni a zárral. Beléptem és körülnéztem, hogy merre huzakodhatok le, amikor egy tenyeret éreztem meg finoman a fenekemen. Csak rásimított, de én még így is megugrottam. Hátra se néztem, mert már megelőzött és mutatta az utat a fogashoz. Jeon Jung Guk! Dúltam, fúltam magamban, hogy, hogy képzelte ezt magáról?! Lehet, hogy idősebb, de akkor sem tehet meg csak úgy ilyeneket.
- Nemsokára kész a vacsora. Addig foglaljátok el magatokat- közölte Jin. Egy kezet éreztem meg a kezemben és felkaptam a fejem.
- Gyere, menjünk a szobámba- mondta, mire engedelmesen követtem. A többiek furcsálló tekintettel követtek bennünket, ahogy elhaladtunk mellettük. A szobába beérve sok érdekes dolgot láttam meg. Ágya bevetetlenül, itt-ott egy két ruhadarab. A falon rengeteg kép a családjáról, a srácokkal és egy városról. Gondoltam Busan, mivel ott született. Aztán megláttam egy I LOVE BUSAN feliratú posztert. Esküszöm, hogy orvos helyett detektívnek kellett volna mennem...
- Itt az igazolványod és még egyszer köszönöm, hogy visszakaptam a sajátomat. Nem tudom mi lett volna velem nélküle- mosolygott.
- Én is köszönnöm oppa és nagyon szívesen- válaszoltam. Csend... Kínos csend...- Ők a szüleid?- kérdeztem, hogy oldjam a helyzetet.
- Igen. Ő pedig az öcsém, JiHyun- és kezdetét vette egy hosszú beszélgetés mindkettőnk családjáról, barátairól és az életünkről. Nagyon sok mindent megtudtunk egymásról és nem csak azokat, amiket az interneten lehet olvasni. Jimin sokat mesél arról, hogyan játszottak a testvérével. Vagy hogyan vált belőle idol. Meg, hogy mennyire szereti az ARMY-kat. Annyit nevettünk egy-egy gyerekkori sztorin, szinte már folyt a könny a szemünkből. Hamar megkedveltem ezt a csupa szív fiút. Nem is tűnik annyira rámenősnek és izomarcnak, mint ahogyan beállítják. Inkább, mint egy szerető és szeretetre vágyó kisfiú. De ez csak az én szemszögem volt. Hangos kopogást és egy kiabálást hallottunk meg az ajtó túloldaláról.
- Jungkook vagyok! Most bemegyek!- és be is jött. Kezével eltakarta szemeit és benyúlt, jelezve, miszerint nem látott semmit.- Nem tudom mit csináltok vagy csináltatok, de öltözzetek, mert kész a vacsora- mondta, mire érdeklődve járattam tekintetem a két busan-i srác között. Jimin csak elpirultan mosolygott a padlót bámulva.
- Miért kellene felöltöznünk?- értetlenkedtem.
- Hát, ha nem akartok meztelenül enni, aki kéne- válaszolta.
- De... Mi csak beszélgettünk- mondtam.
- MI?- tette le kezeit Kookie maga mellé és kacéran rám villantotta nyuszi fogait.- Gyertek vacsorázni- szólt még egyszer és kiment. Jiminnel követtük példáját és utána mentünk a konyhába. Már meg volt terítve, mindenki az asztalnál ült és csak két üres hely volt. Még véletlenül sem egymás mellett. Az egyik Hoseok és Taehyung, a másik Hoseok és Jungkook között.
- Nézd, BoMi! J-Hope hyunggal foglaltunk neked helyet.- bólintottam, majd leültem.
- Szóval, BoMi- kezdett bele Hopie.- Ki is a te kedvenced?- na, ez mindenkit érdekelt.
- Nekem, igazából, nincs olyanom- motyogtam a tányéromban lévő ételt tanulmányozva.
- Mi az, hogy nincs olyanod?- folytatta Hoseok.
- Igen, választanod kell- csatlakozott RapMon is. Ki se néztem volna belőle, hogy izgatják az ilyen dolgok.
- Ez engem is érdekelne- fordult felém a mellettem ülő maknae és kezét combomra simította. Itt telt be nálam a pohár! Mit képzel magáról? Oké, hogy híresség, meg az oppám, de ami sok, az sok.
- Jimin- néztem mélyen Jungkook szemébe, mire elvette kezét combjaimról és most már ő nézegette a kajáját. Mindenki elhallgatott és várta a reakciókat. Chim megköszörülte torkát. Mindenki felé kapta a fejét.
- Köszönöm, én is kedvellek- eresztett meg egy mosolyt irányomba. A vacsora fele csendben telt, de a dilis páros, alias VHope-ék, felrázták a hangulatot. Mindannyian önfeledten sztorizgattunk, kacagtunk, kivéve a kis Kook-ot. Ő csak néha-néha hümmögött vagy eresztett el egy "smile-t". Kicsit megsajnáltam, hogy ennyire bunkó voltam vele, hiába érdemelte meg a viselkedésemet. A fiúk, nagyi, a barátnőim és én sem tartottam túl jó ötletnek a náluk éjszakázást, így hívtunk egy taxit. Míg Jimin elintézte nekem a telefonhívást, mert ragaszkodott hozzá, hogy ő hívja, felkerestem Kookiet a szobájában. Halkan kopogtam és megvártam, hogy feleljen. Óvatosan nyitottam be. A szobában csak asztalon lévő lámpa világított és a fiú az ágyán fekve nyomkodta telefonját. Amint meglátott, ülő helyzetbe vágta magát.
- Nem zavarok?- érdeklődtem.
- Nem, dehogy. Csak játszottam- mutatta fel a képernyőt. Valami harcolós játék volt. Azt hiszem.
- Csak bocsánatot szerettem volna kérni, amiért bunkó voltam veled- böktem k, már az ágyán ülve.
- Ugyan már! Hisz' nekem kéne bocsánatot kérni. Nem neked- mondta.
- Ha ennyire bocsánatot szeretnél kérni, akkor hallgatlak- villantottam ezer wattos mosolyt biztatásként. De ő nem szólalt meg, csak hirtelen előre rugaszkodott és megcsókolt. Ajkait az enyémekre tapasztotta, később pedig mozgatni kezdte. Nem viszonoztam, amit észre vett és eltávolodott.
- Sajnálom- suttogta, még mindig közel hozzám. Minden annyira gyorsan történt. Én nem is akartam, de megtettem. Nem tudom, hogyan voltam rá képes, de már túl késő volt. Nem tudtam visszavonni. Megtörtént. Kezem arcán csattant. Nem volt nagy a pofon, de értett belőle. Felálltam és kiviharzottam a helységből. Egyenesen a nappaliba mentem, ahol Tae, Hopie és Jimin TV-t nézett. Érdeklődve emelték rám tekintetüket, de én nem reagáltam. Chim közölte, hogy nemsokára itt a taxi, ideje lenne készülődni. Felajánlotta, hogy lekísér a ház elé, hogy ne kelljen egyedül várnom a fuvaromra ilyen sötétben. Lebattyogtunk a lépcsőn és újfent ránk telepedett az a fránya, kínos csend...
- Mondd csak BoMi, lenne kedved holnap eljönni velem reggelizni?- fordult felém.
- Te most randira hívsz engem?- tudakoltam hitetlenkedve.
- I-igen- jött zavarba. Annyira aranyos volt ilyenkor.
- Lenne kedvem holnap elmenni veled reggelizni- feleltem neki, amitől azonnal felvidult.
- Rendben, akkor találkozzunk az egyetemi kávézóban nyolckor.
- Megbeszéltük- és végszóra meg is érkezett a taxi. Gyorsan bepattantam. Egy fél órán belül otthon is voltam.
- Miért voltál ott ennyi ideig?!- förmedt rám Yun, amint betettem a lában a házba.
- Mert Jimin a dormban felejtette a személyimet és megvártam a próbát. Utána meg meghívtak vacsizni, hogy kiengeszteljenek. De küldtem róla SMS-t, nem olvastad?
- Hupsz, nem- esett zavarba figyelmetlensége miatt.- Egyébként milyenek voltak a srácok? Milyen volt az illatuk? A szobájuk? Jin tényleg olyan finoman főz, mint mondják?- és csak jöttek és jöttek és jöttek a kérdések. Tiszta fangörcsöt kapott. Azt hittem jobban ki fog akadni, miszerint A BIAS-ával fogok randizni. Csak egy rövid ideig duzzogott, de áldását adta ránk, miután megtudta, mit csinált Kook. Imádja a rossz fiúkat és bejelentette, új biasa lett. Szegény lány... Szerintem nem gondolt bele igazán. De ő dolga-gondoltam. Nem szerettem volna reggel úgy kinézni, mint egy zombi, így hamar elköszöntünk egymástól.
***
Reggel kipihenten ébredtem. Szinte kipattantam az ágyból. Első dolgom a tegnapi zuhanyzás bepótolása volt. Nem áztattam magam sokáig a zuhany alatt, viszont hajat mostam. Megtöröltem nedves testem a száraz törölközőbe, hajamat megszárítottam, feltettem egy kis sminket, majd a gardrób előtt válogattam a ruhák között. Kicsit hűvösnek találtam az időt, így egy kötött, mégis lenge kék felsőnél és egy fekete rövidnadrágnál döntöttem. Hallottam, hogy Jimin kedvenc színe a kék... Gyorsan minden cuccom belepakoltam a táskámba és már indultam is az autóhoz, ami már kint várt a sofőrrel együtt. Mikor megérkeztünk, megkértem, hogy ne várjon meg, mire bólintott és elhajtott. Remegő térdekkel nyitottam ki a kávézó ajtaját. Körbenéztem és megpillantottam reggeli-partneremet az egyik fal melletti asztalnál. Odaértem hozzá és egy öleléssel köszöntött. Zavarba hozott kedvessége, ugyanakkor pillangók kezdtek el röpködni a hasamban, ahogy hozzám ért. Gyorsan végigmértem. Nem vitte túlzásba. Csupa fekete. Ez tetszett.
- Régóta vársz rám?- érdeklődtem.
- Nemrég érkeztem, szóval nem- mosolygott.
Megint beállt a kínos csend. Ezt annyira utáltam. Aish! De el is illant. Ő kávét kért croissant-al, én is azt rendeltem, csak forró csokival. Eszegetés közben beszélgettünk, majd arra lettünk figyelmesek, hogy néhány lány felénk tekintgetett, elővették telefonjaikat és fotózni kezdtek bennünket. Jimin villámgyorsan kifizette a számlát, karon ragadott és menekülőre fogtuk. Sajna nem volt sikerünk, mivel követtek minket. Egy sikátoron keresztül jutottunk el egy piacig. A bódék között kacsázva sikerült leráznunk a kis csapatot, akik üldöztek minket. Egy zöldséges stand mellett, térdeinken megtámaszkodva fújtuk ki magunkat.
- Be kell mennünk a BigHit-hez. Ne haragudj BoMi, de muszáj beszélni PD-nimmel. Ez nem kerülhet nyilvánosságra- nézett rám kétségbeesetten. Nagyon rosszul esett, amiket mondott, de tisztában voltam azzal, hogy, ha ez kiderül, az ő karrierjének és az én nyugodt életemnek is annyi. Taxit hívtunk és elindultunk a BigHit épületéhez. Megérkezve a biztonsági őrök elég furcsán néztek rám, de abban a pillanatban ez volt a legkisebb gondom. Beszálltunk a lifteb és a legfelső emeletig utaztunk. Meglepő módon az igazgató már várt minket. Elég gyorsan terjednek a hírek... Megkért, hogy előbb hadd beszéljen csak Jiminnel. Hangok szűrődtek ki. Gondoltam, kiabáltak egymással. Nem sokkal később nyílt az ajtó és meghallottam a nevem. Halálfélelem járta át testem minden egyes szegletét.
- Kang BoMi... Jól mondom?- nézett rám PD-nim.
- I-igen- nyögtem ki nagy nehezen, gombóccal a torkomban.
- Nos, nem tudom, mit is érzel pontosan Park Jimin iránt, de biztosíthatlak, hogy elérted a célodat. A fiú, fülig beléd szeretett. Még az állását, az ÁLMÁT is feladná... Érted...- mondta ki a szavakat.
- Igazgató úr...- kezdtem volna a magyarázkodásba, hogy nekem semmi hátsó szándékom nem volt, de közbevágott.
- Elég!- ordította.- Semmi igazgató úr. Úgy döntöttem, hogy a maga kis kezecskéjébe adom a döntést...- mondta sejtelmesen.- Válasszon: maga vagy a karrier? Az lesz, amit ön akar- nem hittem a füleimnek. Hogy lehet ilyen kegyetlen egy ember? Még, hogy én döntsek Jimin sorsáról? ÉN?! Természetesen azt szeretném, ha velem lenne, mert szeretem, de ennyire nem lehetek önző. Hisz' nem csak én szeretem. és ő sem csak engem szeret. Hiába döntött mellettem, neki ott vannak az ARMYk, akik támogatják. Nem foszthatom meg egyik felet sem a másiktól.
- Karrier- elcsuklott a hangom. Felpillantottam és két ember tekintetével találtam szembe magam. Két teljesen különböző tekintettel. Az egyik hitetlenséget, csalódottságot, fájdalmat és megértést tükrözött. A másik önteltséget, magabiztosságot, fölényességet és lenézést. Lenézett, mert nem tudta felfogni, hogyan szerethette meg egymást két ember egyetlen nap leforgása alatt. Ő nem tudta, milyen az igaz szerelem. Csak mi. Fogalma sem volt arról, milyen kötődni valakihez, milyen valakit feltétel nélkül szeretni.
- Rendben van. Elmehettek. A sajtót meg majd elintézem- küldött ki minket irodájából. Kisétáltunk, de Jimin megállt. Megállt és csak bámult rám, ugyanazzal az arccal.
- Miért?- ennyit kérdezett. Csak ezt az egyetlen szót ejtette ki ajkai résén, nekem mégis beleszakadt a szívem. Olyan mérhetetlen fájdalom söpört végig testemen, hogy azt hittem meghalok. De nem. Mert a halál nem fáj, csak azok a szörnyűségek, amiket előtte követtünk el.
- Szeretlek Park Jimin. Ígérem neked, hogy még találkozni fogunk. Ígérem...- suttogtam ajkaira és megcsókoltam. Puha párnái betakarták az enyéimet, úgy ízlelgettük egymást. Ez a csók más volt, mint Jungkookkal. Akkor nem éreztem semmit. Most pedig egyszerre voltam boldog és szomorú. Ekkor jöttem rá, hogy ki kell nekem. Jimin volt az és ezen nem változtathatott semmi.
*sok-sok évvel később*
- WoW! Anya, te tök menő módon találkoztál apával- csodálkozott el kislányom, mikor elmeséltem neki, hogyan találkoztam az apukájával.- Vajon én mikor fogom megtalálni az igazit?- kérdezte, szerintem csak magától. Még csak 5 éves, de máris a fiúkon jár az esze? Mennyi baj lesz ezzel a lánnyal... Előre látom.
- Park Nam Gyeon! Ki engedte meg neked, hogy fiúkkal ismerkedj?!- szólt rá Jimin. Annyira félte szegény gyereket. Nem látja, hogy életre való?
- De apaaa!
- Nem, nem hisztizünk! Már rég az ágyban lenne a helyed, királylány. Szóval nyomás be a szobádba!- parancsolt rá.
- Olvasol esti mesét?- kérdezte a mi kis csöppségünk.
- Kicsim, szerintem már kaptál elég mesét mára- szólaltam meg nevetve. NamGyeon duzzogva vonult be a szobájába, Jimin pedig mellém telepedett a kanapéra.
- Chö, már fiúzna, adok én neki- dörmögött Chim.
- Ugyan már! Nem emlékszel, mi milyenek voltunk?
- De! Pont ez a baj! Túl jól emlékszem, milyenek voltunk.
- Na, látod, még kislány. Nem kell aggódnod.
- Te nem érzed úgy, mintha Nam néha magányos lenne?- tűnődött el párom, arcán huncut mosollyal.
- Nem. Miért? Nem értelek- és tényleg nem értettem.
- Szüksége lenne egy kistestvérre. Talán belekezdhetnénk a munkálatokba- perverz mosolya egyre szélesebb lett, miközben felém közeledett, hogy birtokba vehesse ajkaimat.
- Várj! Előbb nem kéne elaltatni Namot?- kérdeztem, vállainál megállítva.
- Gyorsan elintézem, aztán magunkra zárjuk a hálót- állt fel gyorsan és a gyerekszobába sietett.
