Új kezdet

Suga POV

A karácsony már elmúlt, de még mindig érezni a hangulatát és a a finom ételek még finomabb illatát. Az egész lakást betölti a béke érzése. egyedül ülök az előszoba kanapéján és nézem a két kicsit, amint újonnan kapott  játékaikkal játszanak. Valami bugyuta játékpuskával lövöldözik egymást. Kivételesen nem mennek az idegeimre, ez is biztos a  karácsony miatt van, mert máskor már rég lecsaptam volna őket, amiért az egész lakás lakás tőlük zeng.

Jin hyung a rádiót hallgatva főz a konyhában. Lassan kezdünk kifogyni az ételből, ezért is ment le a közértbe Hoseok és Nam. Bár, én eléggé kételkedem az ő vásárlásukban. Le merem fogadni, hogy egy halom édességgel fognak hazaállítani, meg csirkemellel, mert biztos nem tudják, hogy szilveszterkor nem szabad csirkét enni, mivel elkaparja a szerencsét. Nem is tudom, hogyan juthatott eszünkbe pont őket küldeni. Vagyis de, tudom. Én lusta voltam, Jimin fáradt, a kicsiket pedig már tényleg nem mertük kiengedni a lakásból, hyungnak meg muszáj főznie addig.

Merengésemből egy ásító Jimin alakja szakít ki, akit észre sem vennék, ha nem süppedt volna be a kanapé másik vége. Takaróját magára csavarva ballagott ki szobájából teljesen idáig és most így fekszik bele ölembe is. Kissé kellemetlenül érzem magam közelségétől, ezért kezdek fészkelődni.

- Hyuuung! - nyavalyog, amint feje nem úgy ér combomhoz, ahogy azt ő szeretné.

- Szállj már le rólam Jimin! - szólok rá erőteljesebben, mert már tényleg kezd egy kicsit az agyamra menni ezzel a  közvetlenségével.

- Bezzeg Kooknak mindent megengedsz... - áll fel duzzogva és a konyhába csoszog Jinhez, gondolom egy kis törődés reményében.

Vajon tényleg így lenne? Vajon Jiminnek igaza van? Kooknak tényleg mindent megengednék?

Nyílik a bejárati ajtó, mindannyian odakapjuk a fejünket és a két rapper társamat látjuk belépni a nyílászárón, amint hatalmas szatyrokkal ügyetlenkednem a kilinccsel. Jungkook és Taehyung azonnal odaugranak hozzájuk, de nem segítség céljából, hanem, hogy kiszedjék az édességeket maguknak. A két idősebb megkönnyebbülve sóhajt fel, amikor megszabadulnak a nehéz táskáktól, így végre becsukhatják rendesen is az ajtót.

A maknae és idióta társa azonnal a nappali padlójának kellős közepére szórják a megpakolt bevásárlócsomagok tartalmát, finomságok után keresve. Ám, amikor rájönnek, hogy bizony semmit sem fognak tallálni, hisztizve fordulnak hyungjaik felé.

- Rap Mon hyuuung! - kezdi a legkisebb.

- Hoseok hyuung! - folytatja a másik.

- Miért nem vettetek nekünk csokit? - kérdezik kórusban.

- Mert Jin megtiltotta. A bevásárlólista szerint kellett haladnunk és nem vehettünk mást, mert a blokkot meg oda kell adni PD-nimnek. - szomorodik el táncoslábú barátom.

- Itt meg mi a fészkes fene folyik? - akid ki rögtön a legidősebb, amint  odaér hozzánk. - Namjoon! - szól rá a leaderre, miszerint neki kellene rendet  teremteni.

- Na, srácok, pakoljatok össze és segítsetek hyungnak! - igen... Ő ennyivel lerendezi. Már indulni készül a szobája  felé, hogy megint dalokat alkothasson, ám Hercegnő utána szól.

- Nam! Jimin nagyon beteg. Gyógyszerre van szüksége. Nem mennél el egy patikába is?

- Jin, most nem tudnál elküldeni mást érte? Van egy jó kis dallam a fejemben amit muszáj leírnom, különben elfelejtem.

- Aigoo! Yoongi, menj el Jiminnek gyógyszerért! - szólít meg engem egyetlen hyungom.

- Az ki van zárva. Nincs valamid neki itthon? - kérdezem kicsit felháborodva.

- Láza van, arra pedig elfogyott. Légy szíves Suga!

- Jó, rendben. De sokkal tartoztok nekem.

- Tudom. Vidd magaddal Jungkookiet is. Tae addig segít nekem vigyázni a mi kis betegünkre.

- MI? Erről nem volt szó! Nem. Kookie itthon marad.

- Én is itthon akarok maradni. - nyafog az említett is.

- Látod? - kérdezek a kicsire mutatva. - Ő sem akar velem jönni.

-  A vitát lezárom. Veled megy és kész. Adok oda pénzt. - szalad be szobánkba a tárcájáért, miközben mi a cipőnket és a kabátunkat aggatjuk magunkra.
- Kook, ha hazaértetek, folytatjuk a játékot? - kúszik oda hozzánk Taetae.
- Persze - válaszolja szomorúan a kisebb.
- Na, itt is vagyok. Remélem ennyi elég lesz - nyom a kezembe Jin valamennyi pénzt.
- Biztosan.
- Vigyázzatok magatokra!
- Úgy lesz! - szólok még vissza az ajtóból, amin épp kifelé lökdösöm a fiatalabbat.
- Jajj, hyung! óvatosabban - szól rám sértődötten.
- Ha befejezted, talán el is indulhatnánk.
Csendben baktatunk lefelé a lépcsőházban, mögöttem Jungkookkal, mikor valami a hátamnak csapódik.
- Bocsánat - makogja a fiú, szúrós szememnek.

Kinyitom az ajtót magam előtt. Megvárom amíg a kis maknae beér és mindketten feltesszük a kapucnit és a maszkot, hogy a rajongók kevésbé ismerjenek fel bennünket. Mostanában sokkal idegesítőbbek. A karácsony közeledtével teljesen megkergültek. Remélem újévre lenyugszanak.
Szememet csípi a hideg, téli levegő. Kezeimet zsebembe dugom, hogy egy kis melegre leljenek. Már nincs is olyan messze a patika. Csak három sarokra.
Utunk háromnegyed része csendben telt. Egyikünk sem szólt a másikhoz. Ám egyszer csak visítást hallunk, amikor a zebránál várakozunk, hogy a lámpa zöldre váltson. Mindketten  felkapjuk fejünket és az út másik oldalán két lány ugrándozik felénk mutogatva. Junkokkal egymásra nézünk és amint meghallom azt a szabad jelzéssel járó sípoló hangot, megragadom a fiú kabátját és egy sikátorba rángatom, hogy lerázzuk a lányokat. Biztos, hogy sportolók lehetnek, mert tartják velünk az iramot. A sikátor közepén egy drótkerítés van, ami megakadályozza az áthaladásunkat.
- Hyung, most mit tegyünk? - néz rám könyörgő szemekkel a kicsi.
- Mássz!
Ekkor mindketten a kerítésbe kapaszkodunk és könnyedén átlendülünk rajta. Tovább futunk, majd a sikátor végén mindketten az ellenkező irányba kezdünk futni. Utána viszont megfordulunk és szembe megyünk egymással, aminek egy szép kis pukli lesz az eredménye a homlokomon. Megfordítom Jungkookot és végre egy irányba iramodunk meg. Futás közben hátra-hátra nézek és azt látom, hogy a két csaj még mindig fut utánunk, de már nagyon lemaradva. Befordulunk egy utcába és azonnal megcélzom az első ruhaüzletet, ahová sovány malac vágtában esünk be. Az eladó és a vásárlók elég furán néznek ránk.
- Segíthetek valamiben? - kérdezni meg az eladó lány. Fiatal, szép, hm... Jó fogás. Kár, hogy most nem érünk rá, meg nem is az esetem... Gyorsan lekapom a kapucnim és a maszkom. A lány álla a padlót verdesi, amikor rájön, kik vagyunk. Szóval rajongó. Ez nem is lehetne jobb.
- Nézd, üldöz minket két sasaeng, akik elől muszáj lenne elbújnunk. - nézek rá kérlelő szemekkel, mire aprót bólint és egy próbafülkébe vezet bennünket.
- Sajnos a raktár ilyenkor zárva, de maradjatok itt. - mondja, majd elmegy.
Nos, a fülke elég picike, olyannyira, hogy ketten alig  férünk el Kookal. Szegény gyerek meg annyit mozgolódik itt előttem. Pontosan addig a pillanatig, ameddig combom nem ér meredező férfiasságához. Ekkor lefagy és úgy néz rám, mint ijedt őzike a reflektorfénybe.
- Jungkook! Hogy a picsába tudsz ilyenkor felizgulni? - meredek rá értetlenül.
- Nem szeretem amikor ilyen közel vagy hozzám - suttogja lesütött szemekkel. Csak pár centi választ el minket.
- Tehát így állunk. Vagyis állsz...
Ekkor viszont megcsókolom. Sose gondoltam volna, hogy valaha is lesz merszem megtenni, mégis sikerült. Ami viszont a legfontosabb, hogy a fiú, akit szeretek, nem húzódik el. Sőt, visszacsókol és amikor nyelvemmel engedélyt kérek a behatolásra, készségesen kinyitja a száját. Erős, sikamlós szervemmel felfedezem az ajkai által rejtett üreg minden kis zugát és nagy fájdalommal, de mégis elválok tőle. Utoljára még nyomok a homlokára egy csókot és kilesek a függöny takarásából.
Szemem elé egy elég érdekes kép tárul. Ha nem ebben a helyzetben lennénk, jót szórakoznék a jeleneten. A két, akik idáig üldöztek bennünket, most egymásnak estek és a pénztáros csaj tessékeli ki őket az  utcára.
Nevetve húzom vissza fejemet a fülkébe, ahol szembetalálom magam egy elég furcsa tekintetű Jungkookkal. Felrémlik bennem a néhány másodperccel ezelőtt  történt események képsora és azonnal visszaveszem azt a bunkó, öntelt álarcomat, amit a külvilágnak mutatok magamból.

Senki nem tudhatja meg, ki az igazi Min Yoon Gi. Mert az igazi Min Yoon Gi nem való ebbe a világba. Az igazi Min Yoon Gi más, mint a többi ember. Az igazi Min Yoongi Gi nem úgy látja a fiúkat és a lányokat, mint más, normális emberek. Az igazi Min Yoon Gi szereti azt a fiút, aki itt áll előtte egy nyomorult ruhabutik öltözőfülkéjében. Az igazi Min Yoon Gi az életét is feláldozná ezért a fiúért, csak, hogy Őt megvédhesse mindentől. Ilyen az igazi Min Yoon Gi, csak kár, hogy ezt nem fedheti fel más, normális emberek előtt, mert akkor elítélnék. Elítélnék azért aki, és elítélnék azért, amilyen.

Jungkook épp megszólalni készült, amikor az az idegesítő lány félrehúzta az őket takaró leplet.
- Elmentek. Nyugodtan kijöhettek.
Jófiúk módjára megköszönjük a segítségét és amint a telefonját készül elővenni, inkább gyorsan kereket oldunk és kispurizunk az épületből. Újra a friss levegőn lenni olyan, mint újjászületni.
A maknaevel felöltjük álcánkat és elindulunk a patikába, megint... A feszültség szinte végható  közöttünk. Mindketten tartjuk a távolságot. Mikor odaérünk a gyógyszertárhoz, Kook közli, hogy ő szívesebben marad kint. Jobb is így.
Beállva a sorba jövök rá, hogy ez egy hosszú menet lesz. Legalább tízen vannak előttem. Az idő elütése érdekében előkapom telefonom és körbenézek, mi folyik az interneten. A karácsonyi hullám szerencsére már eltűnt, de 31. lévén most a "Boldog újévet!" "B.U.É.K.!" feliratos képek csapnak arcon az összes közösségi portálon. Köztük a sajátunk is, mivel a fiúkkal mi is felköszöntöttük az A.R.M.Y-kat. Már csak azt veszem észre, hogy én következem a sorban.
Kérek egy vény nélküli lázcsillapítót Mr. Kockahas számára. Miután kifizetem és a visszajáróért nyújtom a kezem  a papírpénzek között észreveszek egy kis cetlit. Az ajtón kilépve szemlélem csak meg közelebbről is. Egy név van rajta és egy telefonszám. Komolyan. A nők néha nem tudják, hol a határ. Tényleg ennyire meg kell alázkodniuk? Lehet pont ezért tartom őket ennyire visszataszítómnak.
Ingerülten érek oda Jungkookhoz, aki az épület fala mellet rugdosott egy hógolyót.
- Gyere! - szólok oda neki félvállról.
Csendben baktatunk egészen a dormig, majd fel a lépcsőházban is csak a lépteink visszhangját lehet észlelni, ám a bejárat elé érve a fiú megragadja a karom és maga felé ránt.
- Mit ak...?
Nem tudtam befejezni mondatom. Ajkaimon megérzem a fiatalabb puha párnáit. Óvatosan kezdi mozgatni azokat enyémeken. Fél. Érzem rajta. Úgy gondolom ideje átvennem az irányítást. Csípőjénél fogva közelebb vonom magamhoz olyannyira, hogy még egy tűt se lehessen leejteni közöttünk. Amint megnyalom alsó ajkának ívét, száját eltátva hív táncra. Ez nem olyan csók, mint abban a szűk kis fülkében. Ez sokkal több annál. Érzéki. érzem, hogy igaz.
- Szeretlek Suga hyung - suttogja ajkaimra a maknae.
- Én is szeretlek csöppség - szorítom magamhoz. Kuncogására leszek figyelmes. - Most meg mi olyan vicces?
- Fura a te szádból hallani azt, hogy csöppség - még mindig kuncog.
- Jeon Jung Guk! Jobb, ha most menekülsz - szólok rá megjátszott szigorúsággal, mire nevetve szalad be a lakásba, ott is a konyhába, menedéket keresve Jin  háta mögött.

- Jin hyung védj meg! - kezd bele rögtön védelmi hadműveletébe.
- Suga, hagyd békén a kicsit! - szól rám az idősebb.
- De, hát ő kezdte! - védeném meg magam reménytelenül.
- Ugyan már! Vettetek Jiminnek lázcsillapítót? - tér a lényegre.
- Igen. Itt van - teszem az asztalra a szatyrot, amiben ideadták.
- Mi tartott ennyi ideig?
- Összefutottunk pár sasaenggel - válaszol helyettem Kookie.
- Jajj. S nem esett bajod? - kezdi el azonnal vizsgálni a kisebbet.
- Persze. Velem már nem is kell törődni, hyung - kezdek bele a drámázásba és besétálok a szobámba.

Az egész napot a szobámban töltöttem, bezárkózva. Kikötöttem, hogy senki sem zavarhat,  mert muszáj írnom egy új dalt. Méghozzá Kookienak. Természetesen ezt nem kötöttem senki orrára. Csak ő fogja tudni, ha majd készen leszek vele.
Szerencsére mára nem terveztünk fellépést, ezáltal tovább dolgozhatok. Tizenegyre készen leszek az új szerzeményemmel, s ha már úgyis újévet ünneplünk, úgy döntök, megmutatom a többieknek is.
- Hé, srácok! Van valamim, amit meg szeretnék mutatni nektek - szólok oda a kanapén és a földön elterült, kissé már illuminált állapotban lévő hatfős társaságnak.
- Mutasd Su-huk-ga - igen... Talán Rap Monnak már nem kellene többet innia, ha még beszélni sem tud csuklás nélkül...

BTS - Blood, Sweat & Tears

Lejátszom a srácoknak és mind tátott szájjal hallgatják. Mikor véget ér a dal, egyszerre kezdenek el tapsolni, kivéve egy személyt. Az az egy személy sír. Arcán csíkokat húznak végig a sós cseppek, amik végül álláról csepegve hullanak a padlót borító szőnyeg szálai közé, hogy majd ott elvesszenek. Szívem szakad meg attól, ahogyan rám néz. Fogalmam sincs, mi hathatta meg ennyire. Vagy örül neki, vagy nem. A többiek nem veszik észre. Csak mi ketten vagyunk ebben a pillanatban a szobában. Rajtunk kívül nem létezik senki más, ezen a Földön. Nekem ő jelenti a világmindenséget. Nélküle nincs miért élnem. Nélküle nem létezik semmi. SEMMI!

A srácok maguk közé rángatnak és elkezdünk most már hetesben inni. Egyik pohár kövei a másikat mindaddig, amíg Hoseok fel nem kel, miszerint ő igenis beszédet fog mondani.

- Kedves barátaim! Azért gyűltünk ma itt össze, hogy ne legyünk szanaszét. Meg persze azért is, mert a BigHit nem engedett haza bennünket - erre mindannyian nevetni kezdünk. - De, természetesen most is az egyik családunk körében vagyunk, jól mondom?

- Jól! - kiáltjuk egyszerre. Mi lesz még ebből...

- Idén, nagyon sok mindent elértünk, szerintem többet, mint az előző két évben és, ha jól számolom, már három és fél éve boldogítjuk egymást, mint a Bangtan Sonyeondan. Ez idő alatt csapattársakból barátok, barátokból családtagokká váltunk egymásnak. Vagyis remélem - ismét nevetés csendül fel. - Mivel, én volnék a csapat reménysége és őrködő angyala, ezért igyunk előbb rám, ha nem bánjátok, hogy sose hagyjon el benneteket a remény.

- Most komolyan az Éhezők viadalából idéztél? - kérdezek rá hitetlenkedve.

- Igen, hyung, nem tetszik? Akkor igyál te is. Nos, akkor igyunk Suga hyunra, aki folyton morgó medve tél idején, mert állandóan alszik.

- Ne feledd, Hoseok, hogy még mindig a hyungod vagyok - szólok rá.

- Jó' va' má'! Jó' va' má'! Igyunk Jin hyungra, aki mindig főz ránk. Igyunk Namjoonra, aki mindig mindent eltör, mert olyan mint kis elefánt a porcelánboltban.

- Héé! - háborodik fel Rap Monster is.

- Na. Igyunk Jiminre, aki folyton kínozza az A.R.M.Y.-kat az idegesítően tökéletes testével  és néha még mi is a falra mászunk tőle, hogy nekünk miért nincs olyan. Igyunk a hangulatfelelős Taehyungra, akinek külön gratulálnék a Hwarangban való szerepléséhez.

- Nekem akkor miért nem gratulálsz az albumomhoz? - kérdezek rá széttárt karokkal.

- Mert Taetől nem várunk nagy dolgokat - suttogja oda nekem úgy téve, mintha senki sem hallaná.

- Hobie hyuuung! - kezd nyavalyogni sértődötten Taetae. Tudtam én, hogy nem lesz jó vége.

- Jó' va' Taehyungie! Tudod, hogy szeretlek. Végül igyunk a mi kis maknaenkre, aki cukiságával beragyogja mindennapjainkat, habár már kezd igazi férfi lenni - itt Hope elbőgi magát. Komolyan. Nem viccelek. Úgy folynak a könnyei, mintha dézsából öntenék. - Olyan hamar felnőneeek - kezd bele hisztijébe. A srácok odamennek vigasztalni J-Hopeot, kivéve Jimint, aki már sokkal jobban fest, mint délelőtt. Na, meg persze Kook és én is maradunk a helyünkön és farkasszemet nézünk.

- Egy perc múlva éjfél! Mindenki készítse a poharát! - kiált fel Chim.

Körbeálljuk a dohányzóasztalt, poharainkat az ég felé emeljük és elkezdjük a visszaszámlálást.

- Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő.., EGY!

Mindenki lehúzz a felesét. Vagyis, én csak akarnám, ám az enyém a mellettem álló Taehyung felsőjén landol, mert Jungkook gyors közeledését nem tudtam lereagálni. Karjait nyakam köré fonja, puha párnáit ajkaimra tapasztja, úgy csókol meg mindenki szeme láttára. Nem csókolok vissza, elválunk egymástól. Ahogy körbepillantok csak a csodálkozó tekinteteket látom magunk körül. A szobába beállt a csend. Senki nem  mozdul, még csak levegőt sem veszünk.

- ÉLJEN AZ IFJÚ PÁR!!! - kiáltja el magát Hoseok, mire mindenki tapsolni és ünnepelni kezd. Az ég áldja meg ezt az angyalt! Az ég áldja meg...

Bulletproof

Ha valakinek ismerős a történet, ne vádoljon lopással, mivel ezt a ficit már kiraktam az előző blogomra is. :)

Futottam. Ahogy csak a lábam bírta. Már szúrt az oldalam és alig kaptam levegőt, de nem álltam meg. Lőttek rám. Egy golyó pont a fülem mellett süvített el. Csak Lunára gondoltam. Tudtam, ha ellent mondok ösztöneimnek, azonnal végem...

De várjunk csak! Hol tartok én? Állj, állj, állj! Ez így nem jó! Miért kezdem rögtön a végén? Hülye vagyok. Kezdem inkább az elején.

Apám fogta anyám kezét, miközben szenvedett. Elviselhetetlen fájdalmakat érzett. De örült. Boldog volt. Tudta, hogy nincs már sok hátra. Igaza volt. Nem telt bele tíz perc és megszülettem. Ott tartott a kezében.

Várjunk! Ez sem jó így. Már túl korai. Még szerencse, hogy nem kezdtem korábban, például a készítésemnél...

- Taehyung! Te jössz! - Szólt rám apám egyik testőre, mikor már megelégelték, hogy rám várnak. Nem voltak túl jó kártyáim, tisztában voltam vele, ma nem én nyerek. Ezért kiterítettem lapjaimat. Csak egy drillem volt. A többieknek nem annyira tetszett, hogy véget vetettem a játéknak, de már nem volt sok kedvem folytatni. Majd később lerendezzük. Végül apám kedvenc kidobója, Monster nyerte a partit.

- V, a lányok már hiányolnak téged! - Szólt be az ajtón az egyik őr, aki épp nem játszott, hanem dolgozott.
Elmosolyodtam, mert eszembe jutottak a csajok. Világ életemben itt nevelkedtem. Soha nem ismertem más életet. Anyám kurva volt és itt dolgozott, apám klubjában. Ő volt a fater kedvenc táncoslánya. Egyszer-kétszer ágyba bújt vele, aztán nyolc hónapra rá, lettem én. Haloványan emlékszem még rá. Olyan négy éves körüli lehettem, mikor apám végzett vele. Lelőtte, bezsákozta aztán kidobta a kukába ahogy a szemetet szokták. Állat! Nem tetszett neki az ötlet, miszerint anyám rendes életet akart nekem és el akart vinni erről a helyről. Ezért fogta magát és lelőtte.
A srácok neveltek fel. Olyan kiképzést kaptam, amit sehol máshol. Meg persze ott voltak a lányok. Mindig körülöttem lebzseltek, mivel én voltam a cuki kis Taehyungie. Aztán, ahogy nőttem, már nem csak cuki voltam, hanem jóképű is. Itt azért elég szép, fiatal lányok dolgoztak, volt, hogy illegálisan 18 alattiak is. Soha nem volt gondom lányok terén. Csak kiválasztottam az egyiket és megkaptam. De előfordult olyan is, mint most, hogy ők hiányoltak engem!
Első alkalmam 14 évesen történt, mikor megismerkedtem egy szintén 14 éves lánnyal, aki itt szeretett volna dolgozni, hogy eltartsa a családját, ám ezt viszont már apám sem engedte. Én azért néha találkoztam vele. Még pénzt is vittem neki. Aztán egyszer csak megtörtént. Elég ügyetlenek voltunk mindketten. Azóta nem láttam. Hogy is láthattam volna? Mikor pontosan tudom, hogy apám vele is végzett, mikor megtudta, hogy lefeküdtünk. Meg még segítettem is rajtuk. De ez régen volt. Most pedig várnak rám. Mennem kell.
Felálltam és a többiek irigykedve néztek rám. Nekik nem volt akkora sikerük mint nekem. Nem is csodálom. 100 kilós izomtömegek, fejtetőig tetoválva. Én is durva vagyok szex közben, de nem lennék annak a csajnak a helyében, akit ők dugnak meg. Mondjuk nekem van annyi előnyöm, hogy a főnök fia vagyok.
Kiléptem az ajtón és körbenéztem. Megpillantottam Syndit. Ott tekergette azt a csini kis csípőjét a rúd körül, mikor inkább tekergethetné magát az én farkam körül is. Odamentem a színpad széléhez és két ujjammal intettem neki, hogy jöjjön. Ezer örömmel tette meg számomra az utat. A vendégeknek vannak szobák egy folyosón, de mi az emeletre mentünk a saját szobámba, mivel mi itt laktunk apámmal.

Az első alkalmam után, megfogadtam, hogy szex közben soha nem fogok csókolózni! Csók csak szerelmesek között van, akik szeretkeznek. Én viszont nem. Ezek a lányok csak kurvák. Ezért fizetik őket. Szóval nincs csók! És ezt ők is tudják.

Syndi azonnal letámadta a fülemet, amit megnyalt, majd meg is harapott. A vállánál kicsit eltoltam magamtól és felkaptam az ölembe. Nyelvemmel végigszántottam mellei közt, amiken érezni lehetett, hogy szilikon az egész. Ledöntöttem az ágyra és felé kerekedtem. Állvonalánál kezdtem a kényeztetést. Minden apró négyzetcentijére csókot leheltem. Egyre jobban haladtam lefelé. Hátul kikapcsoltam melltartóját és kezelésbe vettem bimbóit is. Elsőnek csak finoman bekaptam azt, majd harapdálni kezdtem, ennek hatására pedig egyre nagyobb sóhajok törtek fel torkából. Mikor már meguntam a játszadozást, folytattam utamat. Amint ajkaim hozzáértek hasához, azonnal behúzta azt. Pedig gyönyörű hasa volt. Főleg, hogy kiemelte az a csüngő kis köldökpiercing. Annyira szexi volt és kívánatos! Nem hiába őt választottam.
Elértem bugyivonalához és szép lassan elkezdtem lefelé húzni róla azt a vékony kis ruhadarabot. Csípője megemelésével segített nekem. Pici puszit adtam legérzékenyebb pontjára, ami miatt akkorát nyögött, hogy azt éreztem, azonnal muszáj betennem beki. Megirigyeltem, mivel ő már meztelenül feküdt alattam, szóval én is nekiálltam vetkőzni. Levettem pulóverem a pólómmal együtt és félrehajítottam. Felálltam és elkezdtem kicsatolni övemet, majd levettem a nadrágom és minden mást, ami rajtam volt. Vissza akartam feküdni lábai közé, de megállított azzal, hogy feltérdelt az ágyra. Végigsimított felsőtestemen, megfogta egyik kezével álló péniszem és bekapta. Kínzó lassúsággal kezdett el mozogni. Fantasztikusan csinálta. A nyelve szinte egybeolvadt farkammal és mindig pont jókor szívott. Világ életembe tudtam, hogy Syndi egy született kurva. Ő csinálja legjobban a dolgát.
De gyorsan leválasztottam férfiasságomról, mert ha tovább folytatja, ott helyben elmegyek. Visszadöntöttem az ágyra, közben felhúztam a gumit, tanulva apám hibájából, elhelyezkedtem, odavezettem álló részem hüvelyének bejáratához és egy az egyben behatoltam. Egyszerre az egész méretemmel. Azonnal felordított és a karomba mart, majd a hátamba. Elsőnek lassan, majd egyre gyorsabban kezdtem döngetni. Felemelő látványt nyújtott, ahogy alattam élvezkedett. Teljesen elvesztette az eszét. Markolászta a lepedőt, karmolta a hátam, nyakam, fenekem, karom, mindenhol, ahol csak elért. Az egész mindenséget az ő sikolyai és az én lihegésem töltötte meg. Éreztem, hogy nemsokára a csúcshoz ér, ezért még jobban benyomtam neki, ha ez lehetséges. Olyan kőkeményeket löktem rajta a végén, hogy nem bírta tovább és elélvezett. Már én sem bírtam sokáig, így hát egy párszor még meghúztam, majd én is elsültem mint a puskagolyó. Egy kicsit még benne maradtam és élveztem melegségét, miközben lihegtünk a kimerültségtől. Mellei közé ejtettem a fejem és ott pihentem.

- Taehyung! Munka van! Fejezzétek be és gyere! - nyitott be apám másik embere, Suga. Nálunk nem volt szó szemérmességről. Gyerekkoromban nem egy dugást láttam már élőben.

- Már befejeztük. Felöltözöm és máris megyek! - válaszoltam neki, mire kiment és bezárta maga mögött az ajtót. Kicsusszantam Syndiből, levettem az óvszert amit kilöktem a kukába és elkezdtem öltözni. De Syndi csak feküdt az ágyamban továbbra is.

- Te meg mért nem öltözöl? Menj vissza dolgozni! - szóltam rá.

- Jajj, de V! Én még szeretnék többet kapni belőled! Légyszi! - nyavajgott nekem. Ezt utáltam a legjobban a lányokban. Mind nyavalygós, hülye, kényes picsa! Az agyamra tudnak menni!

- Azt mondtam, öltözz! Te most dolgozol! Megértetted? - kérdeztem erőteljesen. Ez már hatott. Gyorsan felvette bugyiját és melltartóját, aztán kirohant a szobából. Én is elkészültem és lementem az alagsorba, a mi kis bunkerünkbe.

- Örülök, hogy itt vagy fiam! - szólalt meg apám, mikor beléptem, kicsit sem szemrehányóan. De én vagyok a legjobb embere, nem mellesleg a fia, szóval nem tud ellenem mit tenni, legfeljebb ha megölet. De azt nem meri. Túl sokan ismernek és kedvelnek.

- Na, ki a mai áldozat? - kérdeztem.

- Ő az - mutatott Monster egy férfi képére. Középkorú lehetett, mellette pedig ott volt a felesége és a kisfia. Nem szerettem gyermekeket árvákká vagy félárvákká tenni, de ez volt a munkám. Leginkább prostitúcióval és drogkereskedelemmel foglalkoztunk, de volt, hogy kaptunk néhány ilyen munkát is, amit lepasszoltak apámnak, mivel neki vannak a legjobb emberei. - Egy rendőr. Mint látod, van egy felesége és egy fia. Az egyik drogdíler nem tudja behajtani rajta a pénzét. Szóval nekünk kell. Ha nem sikerül, megöljük. A többi infót majd a kocsiban elmesélem. - fejezte be mondandóját és elindultunk a küldetésünkre.

6. Valóság...

"Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. (...) Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor amikor megértek e találkozásra." -Márai Sándor-

 - Megszállta az ördög!

Ilyen és ezekhez hasonló mondatok érték el hallójáratomat. Mire észbe kaptam, már késő volt. A tömegben egy kis út nyílt, ahonnan rendőrök igyekeztek felém.

Talpra ugrottam és el akartam futni, de megbotlottam egy testben. Újra próbálkoztam. Elértem a falig, de nem tudtam hová menekülni. Csapdába estem. Megfordultam és szembenéztem az emberekkel. De a háttérben feltűnt valaki.

Vagy valami...

Szédültem. Forgott velem a föld. Csak egy valami kötött többé ehhez a világhoz. Egy szempár... Egy gyönyörű szép, barna szempár. Hirtelen kicsúszott alólam a talaj, egy erőteljes rántást éreztem hasam tájékán, mintha tornádóba keveredtem volna. Erős karok fonták körbe törékeny mivoltom, miközben én a hányingerem ellen küzdöttem.
Újfent erős rántást éreztem ezúttal a hátamon. Nekicsapódtam fogva tartóm mellkasának, erősen beütve a fejem, ám úgy tűnt, neki ez meg sem kottyant. Viszont homlokom megérezte és nem igazán esett jól.
- Áu! - jajdultam fel és menten fájó testrészemhez emeltem kezemet. Kicsit távolabb húzódtam, aminek az lett az  eredménye, hogy majdnem lezuhantam valahová, de hősöm ismét megmentette mihaszna kis életem.
- Te megbolondultál? Nem tudsz vigyázni magadra? Nem elég, hogy fél Szöul előtt leleplezted a fajtánkat, de még öngyilkos is akarsz lenni?! - halottam meg mély basszusát, ami miatt nem bírtam megállni, felnéztem rá és elvesztem tekintetében. Írisze barnasága egy szempillantás alatt tűnt el, csak az a vérvörös szín maradt meg előttem. Az álmosság erőteljesen próbálta átvenni rajtam a fáradtságot és gyenge erőfeszítéseimnek hála sikerült is neki. A fiú vészesen közeledett felém, miközben beszélt hozzám valamit, de nem értettem. Utolsó leheletemmel ajkaira suttogtam.
- Köszönöm...

Ébredésem nem volt éppen a legkellemesebb. Ilyenkor a főhős kétféleképpen térhet magához. Egy fehér kórházi ágyon egy szobában, a szereleme a kezén alszik és közvetlenül őutána felemeli a fejét. Vagy egy ismeretlen, királyi palotákba illő helyen és feleszmélése után valaki belép az ajtaján.
Nos, ez mind szép és jó, bár én ordítozásra lettem figyelmes. Elsőnek nem értettem semmit. Próbáltam koncentrálni és észrevétlenül kinyitni a szemem, hogy körbe tudjak nézni.
- Most minek kellett idehoznod? De komolyan! Nem látod, hogy mi a fenét tett Kookie-val? Teljesen megbolondította - hallottam meg egy rekedtes, férfihangot.
- Honnan a fenéből kellett volna tudnom, hogy ennyire a hatása alá kerül? - Szentséges ég. Megint az a gyönyörű hang.
- Talán mert te is a hatása alá kerültél? - kérdezett vissza ugyanaz, aki legelsőnek.
- Elég legyen! - ordította el magát egy nagyon mély basszusú hang tulajdonosa. - Inkább arra használnátok az energiátokat, mit kezdjünk a lánnyal.
- Együk meg! - suttogta valaki. Te jó ég. Ezek kannibálok?
- Azonnal vigyétek be Kook-ot a bunkerba! - utasította őket ugyanaz a személy.
Kinyitottam a szemem. Egyenesen annak a fiúnak az íriszeibe néztem, akit elhurcoltak. Mosolygott. Eszeveszettül mosolygott. Hárman vitték, vagyis vele együtt négy. Még három állt nem messze tőlem, őket figyelve. Nem tudtam melyikük mentett meg vagy, ha a körülményeket figyelembe veszem, rabolt el. Fejemet kissé megemelve és körbeforgatva kémleltem körül. Kint az erdő közepén az avarban feküdtem. A megmaradt három férfi kicsit összébb húzódva kezdett el diskurálni arról, hogy mi legyen a sorsom.
Nem láttam jobb alkalmat és nem is várhattam tovább, azonnal futásnak eredtem. Sajnos egy fa tövébe lettem fektetve, ami azt eredményezte, hogy végigbotladoztam a kiálló gyökerein. Amint biztosan álltam a talajon, folytattam menekülőutamat. A gallyak tépdesték a ruhám, felsértették az  arcom és ekkor vettem csak észre, hogy a hátizsákom nincs nálam. De nem foglalkozhattam vele. Azon csodálkoztam, hogyhogy nem jöttek utánam. Ám, ekkor ért el csak fülemhez egy eddig ismeretlen hang.
- Taehyung! Ez a te dolgod. Oldd meg te!
Amint kimondták az utolsó szót is, nekiütköztem egy fának. De, hogyan kerülhetett elém, ha eddig nem volt ott semmi? Felpillantottam és ugyanazt a vöröslő szempárt láttam magam előtt. Ezúttal test is tartozott hozzá, ami felém magasodva közeledett. Este volt, nem láttam semmit, csak amennyit a hold megvilágított, ami a magas fák sűrű lombjainak köszönhetően igen kevés volt. Hátrafelé kúszva próbáltam menekülni, sikertelenül. Zaj csapott meg, muszáj volt arra fordulnom. Két fiú ért minket utol. Mindkettő szőke. Az egyik magasabb, a másik alacsonyabb. A kisebbik szólalt meg először, térdeire támaszkodva.
- Huh, nem is emlékeztem, hogy ilyen gyors vagy Tae.
- Mint a villám. Vagy te lettél túl puhány, hyung - vágott vissza pimaszkodva a felettem lévő, aki még mindig engem szuggerált.
- Ne szemtelenkedj!
- Ha igen, akkor mi lesz?
- Elég legyen mára a veszekedésekből srácok! - szólt rájuk végre a harmadik.  - Tae! Fejezd be szegény lány bűvölését. Nem látod, hogy nem reagál rá?
- De reagál, csak lassan. Higgy nekem Mon.
Torkomat forró lángnyelvek kezdték mardosni. Pulóverem nyaka egyre csak szűkült. Azt éreztem, azon nyomban megfulladok. Elkezdtem tépni magamon a  ruhát. Sírtam. Sírtam az égető érzés hatására. Majd megszűnt minden. Újra kitöltötte tüdőm a friss, hideg levegő. A magas, szőke hátrébb taszajtotta Taet, mint ahogy időközben kiderült a neve.
- Minden rendben? Én Monster vagyok. Téged hogy hívnak? - kérdezte kedvesen mellém guggolva.
- Micha. Hye Micha. De, csak Mimi. - válaszoltam rekedten és félve elfogadtam a felém nyújtott kezét, hogy felsegítsen. Felrántott, ám, derekamnál meg kellett tartania, nehogy visszazuhanjak. Eléggé legyengültem. Amint összeszedtem maradék erőmet, eltávolodtam tőle.
- Kik vagytok? Mit akartok tőlem? - kérdeztem a dühtől és a félelemtől remegve. Ők csak elmosolyodtak. A nagy, szőke még ki is nevetett.
- Ugyan már kislány! "Kik vagytok? Mit akartok tőlem?" - utánozta a hangom - Már unalmas és lerágott kutyacsont. Ne egy hetvenes évekbeli horrorfilmbe képzeld magad. Ez itt a valóság.
Az utolsó mondatát a fülembe suttogta. Megpróbáltam hátrafelé lépkedni, de teljesen lefagytam. Az agyam nem gondolkodott többé. Csak és kizárólag az ő bársonyos hangjára tudtam odafigyelni.
- Nem is tudod mi vagy? Vagy, hogy mi mik vagyunk, igaz?
Jól gondolta. Fogalmam sem volt semmiről. Miről kellene tudnom?

- Én csak egy lány vagyok. Ti pedig valamilyen kannibál, pedofil, suttyók szövetkezete vagy mi? - vágtam vissza elég csípősen, azt hiszem. Tiszteletlen voltam, de abban a pillanatban ez egyáltalán nem érdekelt. Bármit megadtam volna azért, hogy cserébe Jiyonggal legyek a saját lakásunkban és a kanapén ülve beszélgessünk, egymást ölelve...
- Neked aztán felvágták a nyelved kicsi lány! Nem kellene már rég otthon lenned? Fellőtték a pizsamát - köpte felém a szavakat a töpszli szőke.
- Csituljál Suga! - szólt rá Monster.
Ezen hangosan nevetni kezdtem. De tényleg. Még könny is kiszökött a szememből. Hasamat fogva görnyedtem össze és rogytam a földre. A három fiú csak értetlenül nézett, hogy mit idétlenkedek.
- Ez annyira abszurd - beszéltem egy kicsit nehezen fuldokló nevetésemtől. - Most valóban egy szöszi manó pattog nekem arról, hogy ideje hazamennem csicsikálni, miközben otthonom sincs? Nem mellesleg ezt a személyt Sugának hívják. Mi vagy te ember, porcukor vagy kristály? Esetleg az a szuper erőd, hogy édességet osztogatsz gyerekeknek? - háborodtam fel, teljesen hülyeségeket hadoválva. Akkor még nem tudtam, hogy csak a saját síromat mélyítem.
- Te kis...
Esett volna nekem azonnal Suga, ám Monster a nyakánál elkapta és a földhöz vágta. Tae egy szempillantás alatt előttem termett. Vállaimat erősen megragadta, írisze újra vöröses fényben ragyogott. Megint elkapott a jól ismert fojtogató érzés. Az oxigén egyre csak távozott a tüdőmből. Megragadtam Taehyung kabátját és abba kapaszkodtam. Próbáltam megszólalni, kérlelni, hogy engedjen el, de torkomat csak erőtlen hörgés volt képes elhagyni. Lábamból kiszaladt minden erő. Szép fokozatosan kezdtem lecsúszni a talajra. Látásom elködösült és ezernyi csillag ragyogott fel szemeim előtt. Melegem volt. Lángoltam belülről. A vérem maró sósavvá alakult és kínzón lüktetett bennem egyre lassabban. Már csak a fájdalom és a forróság maradt számomra...

Aztán megváltásként ért, amikor tüdőmbe beáramlott a friss, hideg levegő. Elengedtem hóhérom kabátját, szaporán kapkodtam az életet adó oxigént, elterültem a földön, úgy igyekeztem rendbe hozni lélegzetvételem. Végtagjaimba visszatért az élet, szemem világa újfent normalizálódott. Csak köhögtem és rángatóztam. Nem bírtam eleget nyelni a levegőből. Úgy éreztem, nem elég. Folyton csak szükségem volt rá. Akartam. Akartam, mindennél jobban.
- Szerintem nem ártana nem kikezdened idősebbekkel, ha azt sem tudod mire képesek, vagy te mire vagy képes... - guggolt mellém Monster, ismét.
- Te tényleg hülye vagy - horkant fel Tae.
Rá néztem. Csak ketten maradtak velem.
- Suga hol van? - kérdeztem rá.
- Visszaküldtem a bázisra, mielőtt megöl téged. Bocs, kicsi lány, de tényleg nem tudod, kivel kezdtél újat.
- Akkor magyarázd el! Kérlek! Fogalmam sincs, mi folyik körülöttem! - fogtam könyörgőre. A sírás kerülgetett, pedig a végére szinte már ordítottam. Ülésbe küzdöttem magam. Remegtem a félelemtől. Könnyeim szép lassan megeredtek, végigfolytak arcomon, lecsöpögtek az államról, a Földanya pedig beitta. Mon helyet foglalt mellettem, finoman átkarolt és még a fejemet is mellkasára hajtotta. Tae is közelebb araszolt hozzánk.
- Nézd, Mimi. Ez egy hosszú történet és gondolom nem sietsz haza, szóval... Belevágok...
Ekkor elkezdte.
"a mi fajtánk a pokolból származik. De nem olyan jó hely, mint ahogy azt néhány közönséges ember gondolja. Vannak akik úgy tartják, hogy hideg, nyirkos és vannak akik azt gondolják, ott minden ég és forró. Nos, én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy meleg és párás a töménytelen szextől. A pokol olyan, mint egy bordélyház. Sok faj származik az alvilágból, de mindegyiknek meg van a saját helye. Ám, mégis a középpontban a démonok és a boszorkányok helyezkednek el. A boszorkányok nem mások, mint az ördög ágyasai és lánygyermekei, a démonok pedig a fiú gyermekei vagyis a varázsló asszonyok fiai. De ha Mimi valamilyen módon az "anyám" akkor hogy lehetséges az, hogy együtt vagyunk? Vagy, hogy van az, hogy a boszik az ördög ágyasai és gyermekei is? Elég egyszerű. Minden akkor kezdődött, mikor a világ teremtetett. Eleinte csak két rész létezett.. Volt a pokol, az ördög birodalma és a mennyország, a teremtőanya birodalma. Akkoriban csak ők ketten léteztek, viszont mindketten be szerették volna népesíteni saját világukat. Nászukból született meg az első nő és férfi, azaz az első sátánfajzat és az első angyal. Szüleik elosztották őket. A lány az anyjához, a fiú természetesen az apjához került. Ám a gyermekek nem tudtak egymás nélkül élni. Annyira erős volt közöttük a kötelék muszáj volt tenniük valamit. Ez a valami pedig a szerelem volt. A varázsvilágban nem volt újdonság a testvérek vagy más rokonok közötti házasság. Teljesen kioltották egymás energiáit. Az angyal volt a jóság és tisztaság, a sátánfajzat pedig a bűn és szörnyűségek képviselője. Frigyükből négy gyermek született. Méghozzá a négy lovas. Mivel, az apjukra jobban hasonlítottak, az anyjuk szörnyetegnek gondolta őket. Megkérte legkisebbik fiát, a Halált, hogy végezzen testvéreivel, ám mégsem tette. Inkább elcsábította a saját anyját és gyermeket nemzett neki. Ebből született meg az első boszorkány és démon. Ikrek voltak. Miattuk tört ki a jó és rossz közötti háború. A családok nem tudták eldönteni, kihez is kerüljenek a gyermekek. Ám az ördög beleszeretett a lányba, magához akarta láncolni, de testvérbátyja nem engedte. Vele tartott az alvilágba. Testvéri szeretetük lassan szerelembe csapott át. Belőlük lett az ember. Az első emberek életadói ők ketten voltak. De nem találtak számukra ideális helyet, ezért alkották meg a két birodalom közötti világot, a Földet. A többi pedig már történelem. Hisz' gondolhatjátok mi történt. A természetfeletti lények és az emberek is elkezdtek sokasodni. Nászaikból születtek a különböző fajok. Lehet, hogy az elején azt mondtam, egyszerű a történet. Nos, valójában hazudtam. De, démon vagyok, mit vártatok tőlem?"
- Azt hiszem, ennyi lenne a történet - fejezte be Monster, majd felállt és felém nyújtotta a kezét. Féltem, hogy megint elnevetem magam, ezért inkább a földet kezdtem pásztázni összeszorított ajkakkal.
- Tehát, azt várjátok el tőlem, elhiggyem ezt a mesét? - kérdeztem vissza hitetlenkedve.
- Aish! Mikor fejezed már be végre?! Annyira elegem van már belőled! - kezdett el dühöngeni Taehyung.
- Akkor meg minek mentettél meg?! - vágtam vissza reflexből. Nem kellett volna.
- Mert lebuktattad a fajtánkat fél Szöul előtt, te szerencsétlen!
A fiú szavai erősen vágtak mellbe. Nem hittem volna, hogy még hallani fogom ezt a szót. Úgy tűnik igaz rám. Szemeim tágra nyíltak, levegőm beszorult. Gondolkodni sem bírtam, ösztönből cselekedtem. Jobb karon mozdult, felemelkedett, majd teljes erőmből csattant tenyerem a lesokkolódott srác orcáján. Feje oldalra fordult az ütés erejétől.
- Ezt nem kellett volna. - szólalt meg reszkető hangon Mon.
Tae lassan visszafordult, eredeti testtartásába. Megragadta még mindig levegőben csüngő kezemet.
- Szép próbálkozás. - mondta és hátborzongatóan elvigyorodott. Arca teljesen eltorzult és óriási szemfogak villantak kis szája sarkában, amiket nem sokkal később csuklómba is mélyesztett. Szent szar, ez most komolyan egy vámpír?! Az előbb még csak boszikról meg démonokról volt szó... Az összes vérem egy irányba folyt. A csuklómba. A fiú szemfogai kellemetlenül fészkelődtek a húsomban. Monster próbálta leszedni rólam Taehyungot, de ezzel csak azt érte el, hogy egy jókora cafatot kiszakított belőlem. Ordítottam. A fájdalom egész testemben szétterjedt. Minden reményem szertefoszlott, amikor észrevettem, hiába szorítom el karom, ugyanolyan lendülettel ömlik ki belőlem az élet, mint azelőtt. A szőkeség ordibált valamit a vámpírnak, az pedig eltűnt. Monster ott maradt velem, vigasztalón, körkörösen kezdte simogatni a hátam és mantrázott valamit, de nem értettem a saját ordításomtól. Óráknak, napoknak tűnő másodpercek teltek el, amikor megjelent két alak. Az egyiket sajnos jól ismertem. Állán még mindig csöpögött az éltető nedvem. Még arra sem volt képes, hogy letörölje magáról. A másik, aki szemben állt velem és épp kivette kezemből sajátomat, egy barna hajú, kedves arcú fiú volt. Igéző szemei, hosszú szempillái és dús ajkai voltak. Csókolni való ajkak... Valamit csinált, de nem tudtam rá figyelni. Csak a szemét és a száját láttam. Gyönyörű volt. Egyszer csak fény ragyogott fel kettőnk között. Lenéztem és láttam, hogyan gyógyul meg a kezem. Ismét hússal töltődött fel az üres hely, a vérzés elállt és még a bőröm is visszanőtt. Annyira boldog voltam. Boldog és hálás. Hálás a fiúnak aki megmentett. Megmentett... Megmentette az életem! Simán ott hagyhattak volna elvérezni, vagy tétlenül végignézhették volna, amint az a vámpír addig táplálkozik belőlem, amíg ki nem száradok! De nem ezt tették. Segítettek rajtam. Ezáltal úgy érzem, tartozom neki.
Sokkal tartozom...

BTS - A Typical Trainee's Christmas 1

BTS - A Typical Trainee's Christmas 2