2. Nem tündérmese

"A tinédzsereknek egyetlen céljuk az, hogy tökéletesnek tűnjenek. Nem akarnak kilógni a sorból, legalábbis én soha nem akartam. Aki feltűnően viselkedik, csak azért teszi, hogy önmaga lehessen. Mindenki azt akarja mutatni magáról, hogy tudja, mit csinál, pedig általában fogalmuk sincs minderről."-Cecelia Ahern-

A fagyos víz nekem is ellepte a tüdőmet. Csak süllyedtem egyre lentebb. Mindenem elnehezedett. Szemeimet behunytam és mikor kinyitottam őket, már nem voltam a régi önmagam. Újjászülettem. Én voltam az, de mégsem. Aki akkor feltámadt nem volt más, mint az új Mimi...

*Jiyong POV*
Szinte már hihetetlennek tartottam, hogy nyolc évet lehúztam egy helyen. Még sosem voltam ennyi ideig sehol. Mondjuk, ezt csak egy embernek köszönhettem. Vagyis, nem embernek... A természet feletti lények megérzik egymást, főleg, ha a fajtájuk között olyan nagy a kötelék, mint az enyém és Mimié között. Mindketten az ördög gyermekei voltunk. Mégsem sejtett semmit. Természetesen, én meg nem világosítottam fel, miszerint démon vagyok, ő meg egy boszorkány. Tutira összetört volna lelkileg és még hülyének is nézett volna. Ahogy nőttünk, egyre erősebb lett közöttünk a kötelék, egyre jobban éreztem a hatalmát. Nem tartozott a legerősebbek közé, mégis volt benne valami. Valami különleges, amire sehogy sem tudtam rájönni. Fogalmam sem volt, miért nem kezdtek előjönni rajta a jelek. Pedig már annyiszor próbálkoztam. Ez a lány minden tekintetben feladta nekem a leckét. Kivéve egyet. A szerelmét... Nem kellett sokáig puhatolóznom nála, hogy nekem adja magát. Csak egy picike szavamba került és egy kis törődésbe. Annyira egyszerűen sikeredett, hogy magam is meglepődtem. Ennyire hiányzott volna az életéből ez az egy kilenc betűs szó? A szeretlek? Mondjuk, meg tudom érteni, hisz' világ életét egy nyamvadt árvaházban kellett leélnie. Először, még tényleg azt hittem, hogy egyszerű. Egy hazug vallomás, néhány csók és vége. De, talán mégsem volt hazugság? Nem!
Sok fordulópont van egy ember életében. Most nem csak a születésre, házasságra, családalapításra vagy a halálra gondolok. Hanem a világ minden kis rezdülésére, miknek hatására ez emberben fizikai és kémiai folyamatok is lejátszódnak. De miféle folyamtok ezek? Mi áll a hátterükben? Csak ő. Senki más. Mindenki magának alakítja ki élete fonalát. Ha lépsz egyet előre, már kiválasztottad a magad útját, mert nem léphetsz hátra. Visszatekinthetsz, de csak a szakadékot fogod látni. Én szeretek visszatekinteni azokra az időkre, amiket Mimivel töltöttem. Az első találkozásra, az első puszira, amit akkor kapott, mikor az Yoongi nevű démon, aki magát Suganak csúfolta, fellökte az ebédlőben és ráborult az étel. Szerencséje, hogy még aznap eltűnt. Mimi sírva szaladt el a lánymosdóba. Akkor pusziltam meg először. Vagy az első csók, amit egy sikátorban kapott, mikor TOP nővérét látogattuk meg, hogy alakítson kicsit a lány külsején. Seunghyun nővére egy sztriptízbár tulajdonosa. Ért a cicomához. Nem is csodálkoztam, hogy az évek alatt a szende kisgyerekből egy bombázó vadmacska lett. Attól a naptól kezdve, hogy kimondtuk egymásnak azt a szót, senkinek nem hagyta, hogy bántsa. Már megtudta védeni magát. Nem kellett a mi segítségünk. Egy idő után az utálók fel is adták a piszkálódást.
Vagy ott van az első szeretkezésünk. Igen, szeretkezés. Egyáltalán nem szex. Hihetetlen milyen puhány egy démon lett belőlem. Hiába volt a kapcsolatunk mindig vad, tüzes és energiával teli, elgyengültem... A többiekhez képest nem, de magamhoz képest igen. Azok a csókok és hangok, amiket azon a délután kaptam, felejthetetlenek számomra. Minden a night club egyik szobájában történt. Hyeyoon - TOP nővére - megkért minket, segítsünk neki rendbe rakni a helyet, mire elérkezik a nyitás ideje. Ő a pultokat töltötte fel, a srácok takarítottak, mi pedig a szobákat szedtük rendbe. Megbeszéltük, hogy Mimi elől, én hátul kezdek és középen találkozunk. Mikor tudtam, hogy már csak egy szoba van és a lány amúgy is gyorsabban halad, mint én, lefeküdtem az ágyra. Karjaimat fejem alá tettem és egy ideig úgy bámultam a plafont. Mikor már elkezdtem unatkozni, lehunytam szemeimet. Később ajtónyikorgásra lettem figyelmes. Tudtam, hogy csak az én kis boszim lehet az. Arra gondoltam, hogy leszid, miszerint milyen lusta dög vagyok, de amit tett, arra nem számítottam. A lány hirtelen lovaglóülésben landolt rajtam amitől megugrottam és fel akartam ülni hozzá, de mellkasomnál fogva visszanyomott fekvő helyzetbe és ajkaimra tapadt. Kicsit meglepődtem, de csak a másodperc törtrészéig, mivel nem először voltunk ilyen helyzetben. De soha nem mentünk ennél messzebbre, hiszen azért ő még kicsi volt. Ez is csak másfél éve történ, szerintem még így is túl korán, mert csak tizenhárom volt. Bár, azóta sem volt kevés alkalom, mikor együtt voltunk. Csak az a nyavalyás árvaház ne lett volna! Ha négy órakor kezdődött a tanulószoba, akkor 15:59-kor neked már a padban kellett ülnöd. Meg mindenféle tetves szabály, amiket nem szeghettem meg, mert tudtam, akkor repülök! Ezt pedig nem tehettem meg. Nem csak a saját érdekemben.

***

Ezen a reggelen is egy forró csókkal köszöntöttük egymást. Szerettem elveszni szájában sikamlós nyelvemmel. Ilyenkor olyan volt, mintha a mennyország kapuján léptem volna be. Mennyország... Ez vicces, mivel a mi fajtánk a pokolból származik. De nem olyan jó hely, mint ahogy azt néhány közönséges ember gondolja. Vannak akik úgy tartják, hogy hideg, nyirkos és vannak akik azt gondolják, ott minden ég és forró. Nos, én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy meleg és párás a töménytelen szextől. A pokol olyan, mint egy bordélyház. Sok faj származik az alvilágból, de mindegyiknek meg van a saját helye. Ám, mégis a középpontban a démonok és a boszorkányok helyezkednek el. A boszorkányok nem mások, mint az ördög ágyasai és lánygyermekei, a démonok pedig a fiú gyermekei vagyis a varázsló asszonyok fiai. De ha Mimi valamilyen módon az "anyám" akkor hogy lehetséges az, hogy együtt vagyunk? Vagy, hogy van az, hogy a boszik az ördög ágyasai és gyermekei is? Elég egyszerű. Minden akkor kezdődött, mikor a világ teremtetett. Eleinte csak két rész létezett.. Volt a pokol, az ördög birodalma és a mennyország, a teremtőanya birodalma. Akkoriban csak ők ketten léteztek, viszont mindketten be szerették volna népesíteni saját világukat. Nászukból született meg az első nő és férfi, azaz az első sátánfajzat és az első angyal. Szüleik elosztották őket. A lány az anyjához, a fiú természetesen az apjához került. Ám a gyermekek nem tudtak egymás nélkül élni. Annyira erős volt közöttük a kötelék muszáj volt tenniük valamit. Ez a valami pedig a szerelem volt. A varázsvilágban nem volt újdonság a testvérek vagy más rokonok közötti házasság. Teljesen kioltották egymás energiáit. Az angyal volt a jóság és tisztaság, a sátánfajzat pedig a bűn és szörnyűségek képviselője. Frigyükből négy gyermek született. Méghozzá a négy lovas. Mivel, az apjukra jobban hasonlítottak, az anyjuk szörnyetegnek gondolta őket. Megkérte legkisebbik fiát, a Halált, hogy végezzen testvéreivel, ám mégsem tette. Inkább elcsábította a saját anyját és gyermeket nemzett neki. Ebből született meg az első boszorkány és démon. Ikrek voltak. Miattuk tört ki a jó és rossz közötti háború. A családok nem tudták eldönteni, kihez is kerüljenek a gyermekek. Ám az ördög beleszeretett a lányba, magához akarta láncolni, de testvérbátyja nem engedte. Vele tartott az alvilágba. Testvéri szeretetük lassan szerelembe csapott át. Belőlük lett az ember. Az első emberek életadói ők ketten voltak. De nem találtak számukra ideális helyet, ezért alkották meg a két birodalom közötti világot, a Földet. A többi pedig már történelem. Hisz' gondolhatjátok mi történt. A természetfeletti lények és az emberek is elkezdtek sokasodni. Nászaikból születtek a különböző fajok. Lehet, hogy az elején azt mondtam, egyszerű a történet. Nos, valójában hazudtam. De, démon vagyok, mit vártatok tőlem? Szóval így lett világ, a világ. Persze az emberek erről mit sem tudnak. Leírták a Bibliába a kis meséjüket vagy akárhová máshová. Viszont semmi nem úgy van, mint ahogy azt hiszik. Vagyis vannak dolgok, amik kiszivárogtak, de azok sem pontosak. Azt hiszik, csak ők élnek, nincs rajtuk kívül más faj, pedig mi is itt vagyunk. Csak az kár, hogy annak idején Teremtőanya, mikor visszafoglalta helyét és sikerült a Föld egy részét megszabadítania a gonosztól - azaz tőlünk - parancsba iktatta, hogy attól a naptól kezdve minden természetfelettinek rejtőzködnie kell. Ezek után sokan visszamentek saját világukba, de voltak olyanok, akik  maradtak és titkon beilleszkedtek. Most sokan azt gondolják, biztos van valami világméretű szervezet akik ránk vadásznak vagy éppen segítenek nekünk rejtőzködni - mint a filmekben. Most pedig le kell törnöm a kedveteket, mert ilyen csak a mesében van. A valóság nem ilyen. Nem tündérmese, ahol mindig a jó nyer. Sőt, ritka az olyan pillanat, mikor győzedelmeskedni tud felettünk, mivel mint mondtam, az ördög gyermekei vagyunk. Gonoszak, kegyetlenek, szívtelenek. Mondhatni, először engem is a kíváncsiság és a... Farkam vezérelt Mimihez. De... Talán... Mégiscsak lehet szíve egy hozzám hasonlónak is. Az évmilliárdok során a fajtánk túlságosan is alkalmazkodott az emberiséghez. Lehet ez az oka annak is, hogy a lány nem érzékeli a képességeit, nem mutat semmi jelet. főleg, hogy nem is lett úgy nevelve.
Én, a lelkem mélyén mindig reménykedtem abban, hogy visszajön a régi világ. Amikor nem kellett titkolnunk az igazi valónkat. Nyíltan felvállalhattuk magunkat. Nem kellett álarcok mögé bújnunk. Tény, hogy az emberek sokkal többen lettek a idő során, de mi akkor is erősebbek maradtunk. Nekünk kellett meghunyászkodni előttünk. A kis senkik előtt. A MI fajtánk utódjai előtt! Ők csak a képmásaink! Mint egy fénykép. Ugyanúgy néznek ki, de nem igaziak. Nem valódiak.

***

- Ji! Ji! Hahó! Itt vagy?- lengette meg kezét orrom előtt Mimi.

- Persze. Miért ne lennék?- kérdeztem mosolyogva.

- Csak mert már percek óta szólongatlak, de nem figyelsz rám. Induljunk, mert elkésünk a suliból!- szólt rám kissé ingerülten, de rosszkedve azonnal eltűnt, amint derekánál fogva magamhoz rántottam és megcsókoltam. Észre sem vettem, hogy befejeztük a reggelit. Jól elbambultam...